Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[kikuchiyo]

Sajnos ez az egyetlen igazán jó sztori a könyvben - ami amúgy úgy állt össze, hogy a halála után feltúrták a fiókját, és az ott talált regénycsökevényhez hozzácsapták a korábban magazinokban meg itt-ott megjelent írásait. Az említett regénycsökevény ígéretesen kezdődik, de csak kezdődik és nem folytatódik, a többi írás nagy része meg egyszerűen érdektelen. Dícséri az Apple termékeket, beszól, hogy miért nincs egységes töltő a telefonokhoz és hasonlókhoz, ilyesmik.

[motifator]

Hmm, kösz az infót. Akkor inkább nem rontom el ennek a történetnek az emlékét a könyv többi részével.

[NLZ]

Sztem nem rontanád el, legalábbis én már semmire nem emlékszem belőle, igaz jópár éve olvastam. Ez az idézett részlet is mintha az egyik utikalauzból lenne ismerős.

[Próféta]

Sztem nem rontanád el

+1

Ha nem mint regényt akarod olvasni, hanem kicsit mint életrajz-féleséget, amellyel jobban megismerheted DNA gondolkodásmódját, akkor nem lesz semmi bajod attól, ha kezedbe veszed. A furán szerkesztett kötet címét adó, soha el nem készült harmadik Dirk Gently könyv pedig - ha az elejéről extrapolálni lehet - elég jó lett volna, a kicsit félresikerült másodiknál sokkal jobban indított.

legalábbis én már semmire nem emlékszem belőle

+1 mondjuk ez is igaz 

[Fazék]

Sztem nem rontanád el

+1

Ha nem mint regényt akarod olvasni, hanem kicsit mint életrajz-féleséget, amellyel jobban megismerheted DNA gondolkodásmódját, akkor nem lesz semmi bajod attól, ha kezedbe veszed. A furán szerkesztett kötet címét adó, soha el nem készült harmadik Dirk Gently könyv pedig - ha az elejéről extrapolálni lehet - elég jó lett volna, a kicsit félresikerült másodiknál sokkal jobban indított.

legalábbis én már semmire nem emlékszem belőle

+1 mondjuk ez is igaz 

innen is +1

vmikor a közeljövőben nekem is el kéne újra olvasnom

[Ramiz]

Szerintem is nagyon jó kis írás-gyűjtemény, egy csomó sztori be szokott ugrani belőle. Az például klasszik, ahogy Adams azon háborog, hogy minek műszaki szabványokat bevezetni, aminek a lényege az egységesség, ha mindenre van 5-6 féle szabvány, meg hogy mennyit szív az ember, ha Anglia és Amerika között utazgatna, és a számítógépét is szeretné használni.

[Próféta]

Még kint amikor elfogyott az otthonról hozott olvasnivaló, vettem és elolvastam egy német nyelvű könyvet.

Michael Ende: Die unendliche Geschichte (A végtelen történet, 1979)

Kezdetnek annyit, hogy eleddig csak a filmváltozatot ismertem, amely gyerekként nagyon tetszett. Néhány jelenet (pl. a két behunyt szemű szfinx, akik a kőkaput őrizték) máig élénken maradt meg bennem. A könyv ismeretében viszont azt kell mondanom, hogy a film egy rossz vicc. Egyrészt csak a sztori feléig jut el, körülbelül ahol a könyvben felrobban a Tojás, amely magában foglalja a Kezdetet és a Véget; ráadásul addig a pontig is elég sok lényeges elemet kihagy, pl. máris az imént említett mindfuck tojást Másrészt a kihagyásoknál komolyabb gond, hogy mit hagyott ki - a könyv második fele teljesen hiányzik, és ilyen formán pont a lényeg veszik el, az első félidő szinte csak az intro.

Akkor tehát a könyvről; először is mint a tárgyról. A fizikai kivitelezés alapján az embernek néha az az érzése, hogy Ende inkább dísztárgyat készített, mint könyvet. A szöveg két színnel van nyomva, attól függően hogy melyik világban játszódik épp a jelenet. Rajzok nincsenek, kivéve az egész oldalas rajzolt iniciálékat minden fejezet elején - nem mellesleg az egyes fejezetek iniciáléi szépen sorban következnek A-tól Z-ig. Sajnos a borító a modern kiadáshoz igazodik, az eredeti feltehetően igényesebb volt. Ende olyan megszállottsággal figyelt a könyv kompozíciójára, hogy állítólag (nem számoltam utána) a regénynek pontosan a középső betűjénél történik meg a nagy fordulat, az átlépés a történet első feléből a másodikba. (Gondolom a magyar fordító rémálma lehetett ez a munka... olvasta valaki magyarul?) A filmmel ellentétben ez a történet tényleg végtelen (sőt, transzfinit). Ráadásul a szerző neve meg azt jelenti németül, hogy Vég, szóval mind blown 

Aztán pár szót a tartalomról is; először ami tetszett. Ende legalább négy-öt baromira hatásos jelenetet tudott produkálni a könyvben, különösen néhány igen ütős párbeszédre gondolok itt. Ezen kívül le a kalappal a szerző képzelőereje előtt; egy-egy oldalon több és jobb ötlet volt, mint egy átlagos fantasy regényciklusban. Visszatérő mondata a "de ez már egy másik történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor", és azóta pár író megpróbált önálló könyvvé kibontani egy-egy ilyen rügyet. Végül meg kell említeni Bastian utazását és jellemfejlődését, amely a könyv második felét adja, és különösen az utolsó negyedben érzelmileg is elég intenzív lesz. +1 ajándék lámpaernyő Bastiannak, amiért kifogásolta, hogy a nagy hősi elbeszélésekben sosincs benne, ahogy a bajnok vécére megy

Ami nem volt jó: a már sokat emlegetett felezőponttól nagyjából a háromnegyedig a történet fillernek érződik, unalmas. Minden fejezet fontos és később szerepe lesz, de mégis nehezen vonszoltam át magam rajtuk. Ez most így a fenti méltatás súlyával összevetve apróságnak látszik, de számomra nagyban csökkentette az élvezeti értéket. Ez az egy ok, amiért meg tudom érteni, hogy a megfilmesítést miért úgy csonkolták, ahogy.

Mesének mese, de felnőttként is találtam benne élvezni valót - főleg a már említett emlékezetes jeleneket. Ennek ellenére a könyv természetesen elsősorban gyerekeknek szól; míg vele ellentétben a Momó titokban a mesét olvasó szülőt szólítja meg.

[Kvikveg]

En alt isk vegefele kaptam a kezem koze es nem birtam letenni amig vegig nem olvastam. Mar nem emlekszem masnap mennyire voltam zombi.

[Ramiz]

Nagy könyv! (Fiatal korban.)

[NLZ]

+1, szerettem, mikor olvastam, de már csak foszlányok maradtak meg belőle.

[Próféta]

Patrick Rothfuss: The Name of the Wind (2007)
(könyv honlapja)

Jó könyv. Kezembe nyomták, elolvastam, és élveztem. Viszont nagyon nehezemre esik elmagyarázni, miért tetszett egyáltalán. Mi lehet a regény nagy titka? Talán az őszinte, de mégis cinkos szellemben elbeszélt kalandozások hangulata? A főhős élettörténetének fullasztóan komor vagy költőien szép pillanatai? A Femme Fatale vonzereje? Az egész történetet mesterien átszövő motívumok: vas, tűz, muzsika, a szél és persze a nevek hatalma? A törtető, zseniális, de mégis hiú és esendő főszereplő tragédiája? Talán a konzisztencia (az egész könyv úgy összeillik, hogy csak na)? Fogalmam sincs, de jó könyv volt, és a sztorinak ("The Kingkiller Chronicle") ez még csak a harmada.

Műfajilag elsősorban kalandregény. A szakmából kikopott hírhedt kalandor egy tehluhátamögötti kis falu kocsmájában, hosszas győzködés után, tollba mondja életrajzát, és felfedi az alakja köré szőtt mítoszok mögött rejtőző embert (mint ahogy az egész regény egyik fő motívuma a mítoszok mögötti valóságmag felkutatása). Az egymondatos változat "I trouped, traveled, loved, lost, trusted and was betrayed", az eggyel bővebb eresztés pedig három nap tömény mesélés, amelyből ez a kötet az első.

Másodsorban fantasy. Nem tudom, mitől számít egy fantasy jónak, de az biztos, hogy általában ennél sokkal igénytelenebbekkel találkoztam. Éppoly elegánsan lép át a mi világunkban lehetséges és a mesebeli határa között, amennyire titokzatosnak tűnnek a könyv világának szereplői számára olyan dolgok, amelyek számunkra természetesek. A fantasztikus elemeknek is logikus (sőt, szép!) fizikája, kémiája és biológiája van - aminek nincs külön levezetve a todománya, ahhoz is hozzáérzi ezt az olvasó; de a könyvbeli iskolázatlan átlagember számára épp annyira ködös mágia mondjuk a szimpatikus kötés jelensége, mint nálunk az önindukció. Olvasóként is csak azért látunk ennyi "tudományos" magyarázatot, mert a kalandok egy része történetesen az Egyetemen játszódik _{(meg mert a szerző egy geek, eredetileg vegyészmérnöknek készült, Joss Whedon pólóban pózol a honlapján és a legfelső blogbejegyzésében a Girl Geniust ajánlja)}. Hasonlítják is emiatt a Harry Potterhez, de szakkörre járó tizenkét évesek helyett inkább ruppótlan kollégisták alkoholizálására kell számítani - egy amúgy végig jóval komorabb, de nem humortalan világban.

A folytatás 2011-re van ígérve. Most várok.

[kikuchiyo]

Kösz az ajánlást, el fogom olvasni!

[Próféta]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Filmes előéletem: megvolt a Stand By Me, a Green Mile és a Shawshank Redemption, ezek mind tetszettek. Viszont ami az író fő műfajába illik, arról nagyon negatívak a tapasztalataim. A langolierek minősíthetetlen volt, a mindenféle eltemetett ufós meg megvadult gyilkos vasalós filmek hírhedten gagyik és beléjük se mertem nézni. A Shining sem a szívem csücske, és csak az volt jó benne, ami nem Kingtől származott. Ezek után van még remény a számomra?

[Kvikveg]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Filmes előéletem: megvolt a Stand By Me, a Green Mile és a Shawshank Redemption, ezek mind tetszettek. Viszont ami az író fő műfajába illik, arról nagyon negatívak a tapasztalataim. A langolierek minősíthetetlen volt, a mindenféle eltemetett ufós meg megvadult gyilkos vasalós filmek hírhedten gagyik és beléjük se mertem nézni. A Shining sem a szívem csücske, és csak az volt jó benne, ami nem Kingtől származott. Ezek után van még remény a számomra?

Holtsav jo volt. Nekem az egyik kedvenc konyvem lett, szeretem a hangulatat, es csak nehany atugros resz van benne igy 52edszerre olvasva. A film annyira nem tetszett a sorozatba beleneztem es azonnal kikapcsoltam a tv-t.
"Az" konyv is jo volt. Csak hosszu. Ott nekem a kisvarosi leiras tetszett.
Ja es a "Hasznos holmik". Az egy kivalo kisvarosi tanulmany. XD A film is egesz jo volt (Ed Harris, Max von Sydow)
Az Alomcsapda-nak is kellemes hangulata volt. Azt filmen lattam. Kicsit elborultabb mint kene de azert ok, es az opening jo lett, hangulatos.

[kelvor]

Én egyedül a Christine-t tudtam elolvasni úgy az SK könyvek közül, hogy közben nem azon gondolkoztam, mikor jön el az utolsó 30 oldal, ahol beindul a cselekmény. A megfilmesítése is egész jó volt.

[Leara]

Holtsáv tényleg jó Kingtől (bár én meg pont a sorozat miatt olvastam el ). Ezen kívül A borzalmak városát olvastam tőle, mert vágytam már valami olyan vámpíros regényre, amiben nem szépfiú vámpírok rohangásznak.

Pár napja meg befejeztem David Ebershofftől a 19. feleséget... abból a szempontból érdekes volt, hogy nagyon sok dolgot megtudhatunk a mormonokról, valamint az is tetszett, hogy több szemszögből mutatta be a történetet. A szereplők viszont annyira nem fogtak meg, ezért nem lett nagy kedvencem a könyv, egyszer elment.

[Én]

A Rémület a sivatagban (angolul: Desperation ) nagyon jó szerintem.
A Holtsávot mostanában olvastam, nekem nem jött be... töketlen volt a többi könyvéhez képest

[LiaLia]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Hűűű, csak óvatosan, nagyon veszélyes könyvek azok

A Holtsávot, Hasznos holmikat én is ajánlanám.

[motifator]

Orson Scott Card - Ender's Game

Hmm, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Már szombaton elolvastam, azóta agyalok rajta, hogy írni kéne valamit ide, mert mégiscsak ebben a topikban olvastam először a könyvről.
De nem igazán jut eszembe semmi, azon kívül, hogy nagyon tetszett, és köszi, hogy írtatok róla.

Itt most már vagy huszadjára kezdek el írni valamit, aztán mégis kitörtöm, és asszem nem is erőlködök tovább. Annyira sok minden tetszett a könyvben, hogy azt se tudom, hogy hol kezdjem, hogy melyiket emeljem ki. Péntek este láttam neki a könyvnek, és szombat estére befejeztem, annyira nem tudtam lerakni.
Azóta letöltöttem az összes többit, és mivel sok helyről olvastam, hogy a Xenocide és a Children of the Mind nem az igazi, ezért most inkább kronológiai sorrendben haladok, így épp az Ender's Shadow-t olvasom.
Hát az is elég durva, mondhatom. Bean szempontjából mutatja be az Ender's Game történéseit. Ez a könyv sokkal hidegebb, sokkal érzelemmentesebb (ahogyan Bean maga is az), és Bean múltja is sokkal sötétebb, mint Enderé (nem igazán spoiler, kb. a könyv második oldalából kiderül). És kicsit sem meglepetés, hogy Bean is nagyon okos. Sőt, Bean tényleg ijesztően okos.
Még nem járok a könyv felénél, de eddig ez is tetszik. Mint írtam, sokkal hidegebb, mint az első könyv, de nem kevésbé durva. Más, talán nem annyira jó, de nagyon jó. Ha van olyan, akinek tetszett az Ender's Game, és még nem olvasta az Ender's Shadow-t, annak erősen ajánlom.

[Próféta]

Még nem járok a könyv felénél, de eddig ez is tetszik. Mint írtam, sokkal hidegebb, mint az első könyv

Még az Ender's Game-nél is hidegebb? Az nem semmi

Talán nekem is ezzel kéne próbát tennem, mert a Speaker for the Dead vonalat nem nagyon erőltetném. De a Shadow könyvekből is van pár folytatás, meg OSC össze akarja folyatni a másik vonallal

[motifator]

Kb. most járok a könyv felénél, amikor
[spoiler=ha olvastad az Ender's Game-et, akkor nem spoiler]Ender megkapja a Dragon Army-t, és benne Bean-t (vagyis inkább Bean kapja meg Endert commandernek). Már nyertek párat, de még nem verték meg Bonzo Madrid Salamander army-ját[/spoiler]
Na most már nem vagyok benne biztos, hogy hidegebb, mint az első könyv. Most már nem érzem azt se, hogy gyengébb lenne az első könyvnél, teljesen ugyanazt a szinvonalat hozza.
Szal szerintem igazad van, tenned kéne vele egy próbát Hogy a Shadow Saga további könyvei is ilyen jók lesznek-e, azt nem tudom. De mivel ugyanabban az időben, és jórészt ugyanazon a helyen játszódik, az Ender's Shadow 100% hozza ugyanazt a borzongást, amit az Ender's Game. De a legjobb, hogy bőven különbözik tőle ahhoz, hogy nagyon izgalmas legyen, hogy ne érezd azt, hogy ugyanazt a sztorit olvasod másodjára.

[Ramiz]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Filmes előéletem: megvolt a Stand By Me, a Green Mile és a Shawshank Redemption, ezek mind tetszettek. Viszont ami az író fő műfajába illik, arról nagyon negatívak a tapasztalataim. A langolierek minősíthetetlen volt, a mindenféle eltemetett ufós meg megvadult gyilkos vasalós filmek hírhedten gagyik és beléjük se mertem nézni. A Shining sem a szívem csücske, és csak az volt jó benne, ami nem Kingtől származott. Ezek után van még remény a számomra?

Holtsávot szokták ajánlani, én nem olvastam, viszont a Carrie-t melegen ajánlom. A Hasznos holmik boltja és a Kedvencek temetője vacak volt nagyon. Egy cintányéros majom-játékot szerepeltető novellája viszont nagyon jó, de nem tudom a címét.

[kikuchiyo]

Patrick Rothfuss: The Name of the Wind (2007)

Ismételten kösz az ajánlást! Még ugyan csak a felénél (pontosabban az 55,3 %-áná) járok, de már most látom, hogy ez még annál is jobb, amilyennek leírtad!

A könyv világa teljesen "berántós". Nem csak a nagyon átgondolt és plauzibilis fantasztikus elemek miatt - szinte el is hiszem, hogy működhetnének úgy, ahogy le vannak írva -, de a világ többi része és maga a történet is igen jól kitalált és magával ragadó. Amikor vicces, akkor egyetemista korom legjobb történeteivel vetekszik, amikor sötét, akkor a kétségbeesésnek szinte a dosztojevszkiji szintjeiig merül. Kiváló könyv, tényleg.

Egy, csak egy gondolat bánt engemet.
[spoiler]

He nodded again, looking at me more closely. "You have a triangle," he said slowly. "One side
is seven feet. Another side, three feet. One angle is sixty degrees. How long is the other side?"
"Is the angle between the two sides?" He nodded. I closed my eyes for the space of half a
breath, then opened them again. "Six feet six inches. Dead even." He made a hmmmph noise and
looked surprised. "Good enough."

Not good enough. sqrt(7² + 3² - 2×7×3×cos 60°) = sqrt(37) ≈ 6.08276, azaz kb. 6 láb 1 hüvelyk.
Ez bántó hiba ahhoz képest, hogy a főszereplő elvileg zseniális, a szerző pedig vegyészmérnök.

...hacsak a láb, hüvelyk vagy fok mértékegységek nem ugyanazt jelentik, mint a mi világunkban, vagy a geometria axiómái nem érvényesek (azaz más axiómák érvényesek).
A hosszmértékeket elég sokszor használja máshol is, túl sok minden nem stimmelne, ha azoknak más lenne a definíciója. A geometria ilyen mértékű eltérése megint csak furcsa lenne, és semmi sem utal rá. Marad az eltérő szög-mérték - ha azt vesszük, hogy ebben a világban az időmérés is más a hetek, hónapok stb. hosszának eltérése miatt, akkor a fok eltérő definíciója sem meglepő.
Ha ebben a világban 320 fokra osztják a kört, akkor hősünk válasza egész közel áll a valósághoz (és nagyobb szellemi teljesítményt is jelent, mert míg a 60° == π/3 koszinuszát nem nagy ügy fejből tudni, a 60^{(alien °)} == 3π/8-ét már inkább.).

Annak megítélését, hogy ez az okfejtés mit árul el rólam, az olvasóra bízom.
[/spoiler]

[Kvikveg]

[spoiler]
Annak megítélését, hogy ez az okfejtés mit árul el rólam, az olvasóra bízom.
[/spoiler]

 

[Próféta]

Örülök, hogy tetszik

Egy, csak egy gondolat bánt engemet.

Banyek, emlékszem hogy a metrótól hazafelé gyalogolva az utcán olvastam lámpafénynél, és én is ezen töprengtem. De aztán ráhagytam a könyvre, hogy biztos én számoltam el, mert nem akartam az első zebránál balesetet szenvedni.




Nick Sagan: Everfree (2006)

Ez a regény zárja Carl Sagan fiacskájának Idlewild-trilógiáját (ld. első könyvről, második könyvről írt véleményem). A sztoriról nem mesélhetek, mert az első részre nézve elég kemény spoiler. Igazság szerint még az első könyv blurbjét se szabad elolvasni, mert némelyik megátalkodott fülszöveg a leggenyább fordulatot lövi le mindjárt a nyitómondatban. Ha tehát valakinek valahogy kezébe kerül az Idlewild, akkor ne olvasson utána, ne nézzen a hátsó borítóra, hanem uccu neki, jó lesz!

Azt viszont elmondhatom, hogy a záródarab is nagyon tetszett, méltó a két elődjéhez. Bár mindvégig részben klisékből táplálkozik az író, de rendkívül jó elbeszélői stílussal a maximumot hozza ki belőlük. Az első betűtől az utolsóig izgalmas és jól megírt trilógia, és - különösen most a harmadik eresztésben - olyan intellektuális témákat is feszeget, melyekkel még a magamfajta geekeket is eteti egy kicsit

Míg az Idlewild nézőpontja egy 17-18 éves fiatalé, az Edenborné néhány 14-16 éves gyereké, addig az Everfree narrátorai jobbára negyvenen túl szemlélik már az életet. Micsoda különbség És mégis, rendre mindegyik szereplő minden életfázisa teljesen hihető, minden érzelem, gondolat, félelem, aggodalom a helyén van mindhárom könyvben. Talán össze is függ ezzel, hogy míg az első két könyv a maga két különböző módján katarzist váltott ki, addig a harmadik... nos, mondjuk, hogy jót kacagtam a végén

[kikuchiyo]

Patrick Rothfuss: The Name of the Wind (2007)

Egy, csak egy gondolat bánt engemet.

Elolvastam, és bár még mindig kiváló könyvnek tartom, amikor lopva, mint pl. ma két előadás között beleolvastam, pillanatok alatt visszarántott magába, hogy aztán sokáig ne eresszen és csak félig tudjak odafigyelni másra, de sajnos már nem csak egy dolog bánt engemet.

Az egyik csak apróság, tényleg a kákán is csomót keresés. Az idegen nyelvű betétek zavartak egy kicsit.
A könyv ugyebár a fordítási konvenciót alkalmazza, azaz mindenki angolul beszél, a nevek és a szójátékok is csak angolul működnek (néha látatlanban is együttéreztem a magyar fordítóval, nehéz dolga lehetett), de azért néha megemlítették, hogy most a Commonwealth-ban elterjedt nyelvet beszélik, és mint minden fantasy regényben, az egyéb tájak kötelező egyéb nyelvei időnként forrásnyelvi idézetekként jelentek meg. Ezekkel volt az az apró kifogásom, hogy teljesen önkényes, rendszertelen, csak úgy nagyjából idegenül hangzó halandzsának tűntek nekem. Még jó, hogy aposztrófok csak módjával voltak bennük. És itt nem holmi tolkieni nyelvelméleti tökéletességet várok el, hanem egyszerűen a könyv a saját maga által állított színvonalhoz nem ért fel ezzel. Hiszen ha a szerző a szinte tankönyvi logikájú mágiaelmélet mellett a könyv világának pénzrendszerét, irodalom- és zenetörténetét és társadalmi osztályait is aprólékosan kidolgozta, sőt, még az is teljesen megalapozottan kiderül, hogy miért káromkodnak úgy a könyvben, hogy "Isten megfeketedett testére!", arról nem is beszélve, hogy a nevek elvileg fontosak ebben a világban, annyira, hogy a könyv címe is ezzel kapcsolatos, akkor igazán erre is fordíthatott volna kicsit több figyelmet. Ez azonban tényleg csak az én autista morgásom.

A szerelmi jelenetek színvonala azonban már komolyabb probléma. Giccses, túlírt, émelygős szövegrészek ezek, élesen elütnek a többitől. Ahogy egy nerd elképzeli a romantikus, reménytelen szerelmet vagy mittudomén. Az a bizonyos női szereplő pedig annál is irritálóbb, amilyennek szánták. Néha már legszívesebben odakiáltottam volna a főhősnek, hogy "rúgd már szájba és hagyd ott, nem látod, hogy friendzone-olt?" Persze az is lehet, hogy a főhős buzi, mert pár jelenetben igencsak nyomin viselkedett.

szerk: azért ennél a jelenetnél:[spoiler]

"when you flick an ant off a table it doesn't get hurt even though for an ant
that has to be like dropping off a cliff. But if one of us jumped off a roof, we'd get hurt because
we're heavier. It makes sense that bigger things fall even harder." She gave a pointed look down
at the draccus. "You don't get much bigger than that."
She was right, of course. She was talking about the square-cube ratio, though she didn't know
what to call it.

[/spoiler]
INSTANT NERDGASM.



szerk:
Edward Gibbon: Decline And Fall Of The Roman Empire

A könyv, aminek a címéből a "hanyatlása és bukása" mém ered. Hat irdatlan vastag kötetben fejti ki a címben megfogalmazott témát, ezek közül én még csak az elsőn vagyok túl. Elsősorban nem is azért kezdtem bele, mert annyira történelmet akartam tanulni egy két évszázados könyvből, hanem inkább a nyelvezete miatt: a könyv történelemszemléletének avultságáról és a benne megfogalmazott tézisek érvényességéről eltérnek a vélemények, de abban minden recenzió egyetért, hogy a könyv választékos mondat-virágai az angol nyelv csúcsteljesítményei között tartandók számon. Gondoltam, a saját angol írástudásomnak nem árt egy kis pallérozás.
Valóban gyönyörű a szövege, és nem is túl nehéz olvasni, ha csak a sok Ilyenusz-Olyanusz miatt nem, akik hiába a római birodalom jeles személyiségei, egy idő után hajlamosak összekeveredni az olvasó fejében.
A könyv kora erősen megmutatkozik. A történelemszemléletet már említettem - akkoriban forradalminak számított, hogy az antik világról írván az eredeti forrásokhoz és nem másod- és harmadkéztől származó kommentárokhoz nyúl vissza a szerző, ma viszont már a forráskritika fogalmát is ismerjük.
Amiben élesen elüt egy mai történelmi munkától, az az, hogy előszeretettel alkot ítéleteket az írása épp aktuális tárgyáról. A "jó" császárokat, pl. Traianust, az Antoniusokat vagy Constantinust a végletekig feldicséri, a jellemüket felsőfokú jelzőkkel illeti, a tetteiket pedig hősi pátosszal zengi el. A "rosszfiúkat" ellenben a lehető legsötétebb színekben festi le, az összes lehetséges becstelenséget és aljasságot a számlájukra írva. És ezt az implicit ítélkezést Rómára és ellenfeleire is alkalmazza: Róma, legalábbis ha a régi köztársasági hagyományokról vagy azok maradványairól van szó, akkor mindig a civilizáció, dicsőség és erény megtestesítőjeként jelenik meg, míg más népek alantas barbárokként sorolódnak be. Ma ez teljességgel kizárt lenne. Részben ezért a szemléletért is volt érdekes a könyv, az olyan csiklandósan politikailag inkorrekt mondatoknál, mint pl.

Julia Domna (for that was her name) deserved all that the stars could promise her. She possessed, even in advanced age, the attractions of beauty,  and united to a lively imagination a firmness of mind, and strength of judgment, seldom bestowed on her sex.

erősen vigyorogtam.

Érdekes még a kereszténységhez való viszonya. A recenziók alapján azt hittem, hogy az egyháznak olyan véresszájú ostorozójára lelek a szerzőben, hogy amellett Richard Dawkins és PZ Myers nyúlszívű apologétáknak tűnnek, de csalódnom kellett. Érdekes módon van néhány pont, ahol mintha előkészítené a terepet a támadáshoz, de aztán nem él az alkalommal. Pl. a bibliában mindennapos csodákról kijelenti, hogy a jelenkorban ugyebár nincsenek csodák, és amit annak hirdetnek, az nyilvánvalóan csalás, ahogy azt minden felvilágosult ember tudja, aztán azzal folytatja, hogy ez így volt pár évvel azelőtt is, és bármely korra igaz az, hogy nem különbözött ebből a szempontból az azt megelőzőtől, azaz nem volt olyan fordulópont, hogy utána nem lehetségesek csodák, előtte pedig mindennaposak, tehát... de nem fejezi be a teljes indukciót, azaz nem vonja le a következtetést, hogy az egész bullshit és a szent iratok butaságokat tartalmaznak. A vallás központi téziseiről mindvégig tisztelettel beszél - vagy lehet, hogy csak én nem tudok a kétszáz évvel ezelőtti módon a sorok között olvasni.

Nagy falat, nem az a könnyű olvasmány, de megéri foglalkozni vele.

[LiaLia]

Kiolvastam Christopher Paolinitől az Elsőszülöttet, az Eragon folytatását. Most már elég késő van, majd a napokban írok is róla, illetve újabb könyvtári élményeimről

[Kvikveg]

...
az olyan csiklandósan politikailag inkorrekt mondatoknál, mint pl.

Julia Domna (for that was her name) deserved all that the stars could promise her. She possessed, even in advanced age, the attractions of beauty,  and united to a lively imagination a firmness of mind, and strength of judgment, seldom bestowed on her sex.

erősen vigyorogtam.
...

Na igen, ilyenkor kezdem erteni, hogy a harcos feministak miert buknak ki olyan sok dolgon. Amikor az ember egy-ket ilyet lat, akkor leirja azzal, hogy hat a szerzonek gondja volt a noi nemmel, hatistenem. De amikor az ember mar a huszadikkal talalkozik, esetleg az orra ala dorgolik...


Stieg Larsson - Millenium trilogia
Gazdasagi temaban turkalo ujsagiro a foszereplo + egy eleg furcsa hacker leanyka - es meg sokan masok is felbukkannak. Krimi + Svedorszagba gazdasagi es politikai betekintes egyben - foleg a 2. es 3. kotet. Erosen olvastatja magat... azt nem mondom, hogy nem tudtam letenni, de nagyon erdekes. Az iro is ujsagiro volt (mily meglepo) es az elso kotet megjelenese elott elhunyt kisse fiatalon. A tortenet olvasgatasa kozben neha van egy-egy mondatnyi kitero errearra a fejezetbevezeto szovegekben, vagy egy-ket kommentben, ami meg egy kicsit erdekesebbe teszi a konyvet.
Pl hogy a svedeknel nem a kurvakat buntetik, hanem a klienst.
Talan az elso kotet ami a legjobban tetszett. A film utan kezdtem el olvasgatni. A tortenet persze elter par helyen a foszalat (is) tekintve, illetve tobb szereplot mozgat. A Vanger csalad egy oreg tagja megbizza Mikael Blomkvistet azzal, hogy - ugyan remenytelen a vallakozas - talalja meg regesreg eltunt unokahugat, akit edeslanyakent szeretett. Plusz ismerkedes Lisbeth Salanderrel. Kavaras ezerrel, kismillio Vanger-rokon, egy az eltunes idejen baleset miatt lezartnak tekintheto sziget, ujsagiras, izgalom, szaguldas, teli sved taj, stb-stb.

[kikuchiyo]

Elkezdtem olvasni az Ender's Shadow-t (félre: valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a vélekedésemmel, hogy az "Ender's Game" cím "Végjáték"-ká fordítása a magyar sci-fi-irodalomtörténet egyik legnagyobb, jóvátehetetlen tévedése), és [spoiler=csak azoknak, akik mindkettőt olvasták]eddig nem tetszik. Talán az is befolyásolja ezt az érzésemet, hogy a "rendkívül intelligens, nehéz sorsú fiú bekerül egy különleges iskolába, ahol nagy tetteket visz véghez" templátnak ezt az implementációját közvetlenül a Szél neve után olvasom, és túl nagy a kontraszt. De elsősorban magával a könyvvel van bajom.

Egyszerűen nem tudok azonosulni azzal a gondolkodásmóddal, környezettel, amit az első fejezetekben Bean utcán töltött idejénél kifejt. A gyerekek egyszerűen nem úgy gondolkodnak (és nem úgy éreznek), ahogy leírja. Az egész borzasztó szintetikus - és borzasztó hiteltelen.

Talán az a problémám oka, hogy amikor az eredeti könyvben Ender megöli a zuhanyzóban azt a srácot, az egy katartikus pillanat volt. Addig is borzongatóan kegyetlen volt a regény világa, de az a pont egy minőségi ugrás volt. És mégis, mivel alaposan fel volt építve Ender döntésének a háttere, vagyis az az út, ameddig oda eljutott, a hitetlenkedés és idegenkedés mellett el tudtam fogadni, hogy annak ott meg kellett történnie.

Ellenben itt már az első pár oldalon tobzódnak az ölés gondolatában, és nem csak Bean, hanem kb. mindenki más is gépies természetességgel* fontolgatja, hogy kit, mikor és milyen célból kell megölnie. És ez az, amit megalapozás nélkül nem tudok elfogadni.

*erre a szókapcsolatra büszke vagyok.[/spoiler]

[motifator]

Rotterdam utcái kemények Amikor a könyv első felénél jártam, még én is azt írtam ide, hogy sokkal keményebb, hidegebb, mint az Ender's Game, és én is úgy éreztem, hogy nem annyira jó, mint az első könyv, bár nekem már akkor is tetszett.
[spoiler]Az, hogy Bean miért olyan, amilyen, arra kapunk választ a könyv közepefelé. Hogy ez a válasz kielégítő-e, az szubjektív. Nekem bőven megfelelő volt az indok, de szerintem inkább azért, mert addigra már teljesen beszívott a sztori, annyira imádtam a könyvet, hogy Bean igazi múltja is tetszett.

Hogy a többi utcagyerek miért veszi annyira természetesnek a halált? Én simán elfogadtam, hogy ezek a gyerekek szó szerint élet-halál harcot vívnak minden nap, csak nem hús-vér ellenséggel, hanem az éhséggel. És nekem nem is rémlik annyira, hogy más gyerekek is gyilkosságot fontolgattak volna. Bean mondja Poke-nak, hogy ölje meg Achilles-t, de Poke nem teszi meg, ő nem tud hidegvérrel gyilkolni. Bean folyamatosan gondol az ölésre, de ő Bean, érzelemmentes és ijesztően okos. Achilles-nek meg még lesz szerepe a könyvben, nem akarok spoilerezni, de róla is kiderül még egy s más.
Rajtuk kívül más nem igazán akart ölni, kivéve a gyerek, akinek Achilles összetörte a bordáit. Hát, neki talán volt is oka rá

Amikor Ender megölte Bonzot a zuhanyzóban, nem tudta, hogy Bonzo meghalt az ütéstől. Vagyis tudta, de nem sejtette Csak annyit mond, hogy nagyon csúnyán elintézte Bonzot, de ezt akkor is mondja, amikor a könyv elején Stilstont intézi el. És a könyv végén kiderül, hogy Ender akkor Stilstont is megölte.
És valahol ugyanaz játszódik le Beanben is, amikor ölésre gondol, mint Enderben. Úgy meg kell verni az ellenséget, hogy soha többé ne támadjon újra.

[...]But they let go of him. And as soon as they did, Ender kicked out high and hard, catching Stilson square in the breastbone. He dropped. It took Ender by surprise— he hadn't thought to put Stilson on the ground with one kick. It didn't occur to him that Stilson didn't take a fight like this seriously, that he wasn't ready for a truly desperate blow. For a moment, the others backed away and Stilson lay motionless. They were all wondering if he was dead. Ender, however, was trying to figure out a way to forestall vengeance. To keep them from taking him in a pack tomorrow. I have to win this now, and for all time, or I'll fight it every day and it will get worse and worse. Ender knew the unspoken rules of manly warfare, even though he was only six. It was forbidden to strike the opponent who lay helpless on the ground; only an animal would do that. So Ender walked up to Stilson's supine body and kicked him again, viciously, in the ribs. Stilson groaned and rolled away from him. Ender walked around him and kicked him again, in the crotch. Stilson could not make a sound; he only doubled up and tears streamed out of his eyes. Then Ender looked at the others coldly. "You might be having some idea of ganging up on me. You could probably beat me up pretty bad. But just remember what I do to people who try to hurt me. From then on you'd be wondering when I'd get you, and how bad it would be." He kicked Stilson in the face. Blood from his nose spattered on the ground nearby. "It wouldn't be this bad," Ender said. "It would be worse." He turned and walked away. Nobody followed him. He just turned a corner into the corridor leading to the bus stop. He could hear the boys behind him saying, "Geez. Look at him. He's wasted." Ender leaned his head against the wall of the corridor and cried until the bus came. I am just like Peter. Take my monitor away, and I am just like Peter.

És ez az Ender's Game első fejezetének vége. OSC már az első fejezetben is kegyetlen Az Ender's Shadow keményebb, érzelemmentesebb, mint az Ender's Game, elsősorban a könyv első fele, de OSC kb. ugyanazt hozza, mint az Ender's Game-ben, csak kicsit másképp. Az elején úgy éreztem, hogy kicsit rosszabbul, a végén úgy éreztem, hogy kicsit jobban. Olvasd csak tovább, lehet, hogy mire a végére érsz, neked is jobban fog tetszeni.
[/spoiler]