Melyik animét láttad legutóbb? Hogy tetszett?

Started by Feldin, 2006-03-09, 09:10:16

Previous topic - Next topic

SaiyaGin

Quote from: blackman on 2009-01-07, 23:02:44
Most miért, azt ne mond hogy neked tetszett.  :angyali:

Ugyan voltak benne apróbb logikátlanságok, de azért így is egyértelműen OVER NINE THOUSAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAND/10  :lazza:
(Leginkább az tetszett benne, hogy nem kellett komolyan venni az egészet, nem jött elő újabb, minden eddiginél erősebb és gonoszabb gonosz.)

motifator

Rec
Matsumaru 26 éves salaryman, Aka 20 éves, és pályakezdő seiyuu. Matsumarunak pont randija lenne a szépséges Tanaka-sannal a könyvelésről, ám Tanaka-sant hiába várja a mozi előtt, úgy látszik nem fog eljönni. Már dobná el a mozijegyeket, amikor azok megszólalnak, sőt, könyörögnek Matsumarunak, hogy ne dobja el őket, inkább nézze meg a filmet. Persze nem a jegyek beszélnek, hanem Aka tűnik fel a színen, aki mint már írtam, szárnyait próbálgató fiatal seiyuu-palánta. Végül együtt nézik meg a filmet, és sörözni is elmennek együtt. Miután hazafelé elválnak az útjaik, úgy tűnik, talán sose találkoznak többet. Matsumaru viszont szirénazajra ébred az éjjel, és amikor kimegy megnézni, hogy mi történt, kiderül, hogy Aka lakása égett le. A lánynak nincs hová mennie, ezért Matsumaru befogadja, és itt kezdődik kettőjük furcsa közös élete.

Az anime 9x12 perc plusz egy 13 perces OVA (ami engem majdnem átvert, mert [gg]_Rec_08_DVD_Special_[F9AC2F20].mkv néven van fent a szerveren, én meg simán azt hittem, hogy ez a 8. rész valamilyen bővített DVD változata, és csak véletlenül néztem bele utána a sima 8. részbe, és akkor láttam, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Azért szar lett volna az utolsó előtti részt kihagyni). Az egész sorozat letudható 1.5 óra alatt és ettől kicsit furcsa érzése is lesz az embernek. A hossza olyan, mint egy egész estét film, a történetvezetés íve mégis inkább egy rövid sorozatéra hajt. De nem rossz ez, csak érdekes.
A karakterek mindenesetre jók, szerethetők. Aka csodás kis csaj, Matsumaru meg egyáltalán nem seggfej, csak amikor emózik, de szerencsére ezt a sorozat rövidsége miatt csak kb. 4 percig csinálja. A poénok jók, de inkább aranyosak, mint székről leesve röhögősek. A történet se rossz, és hatalmas plusz pont, hogy normális dolgokkal foglalkozik. Most nem középiskolás diákoknak kell óriásrobotokkal megmenteni az emberiséget, hanem ennek a 2 fiatal felnőttnek kell valahogy összehangolnia a karrierjét a magánélettel. Jó néha ilyet is látni!

Összességében semmi világmegváltó újdonság, de egy nagyon kellemes kis sorozat jó karakterekkel. Azt mondom, hogy 90 percet mindenkinek megér az életéből, tegyetek vele egy próbát!
Nothing amazing happens here, and you get used to that: used to a world where everything is ordinary.
Every day we spend here is like a whole lifetime of dying slowly.

minuszmiki

Recycled post:

Quote from: minuszmiki on 2008-12-02, 23:21:52
Quote from: Xzone on 2008-12-02, 22:20:17
Rec
...
Ráadásul a manga viszi tovább ezt a magas színvonalat, ha nem fázol a gépen olvasástól, javaslom, állj neki.


Próféta

Quote from: NLZ on 2009-01-07, 14:07:03
Tényleg, van értelme megnézni akármelyik DragonBóll múvit? Csak mert most nézem az alap DB-t, aztán van lehetőség leszedni a 13 múvit/ovákat/GT speciálokat/bardrockot/trunkot. :D
Asszem a többségük arról szól, hogy jön Nagy Ellen, mindenkinél erősebb, mindenkit lever, aztán jön Goku, de Nagy Ellen még nála is erősebb, de aztán a többiek barátsága nagy erőt ébreszt Gokuban, és mégis leveri Nagy Ellent. Esetleg Goku helyett Gohan. Ez azt is maga után vonja, hogy nagyon vackok.

A Bardock / Trunks Special persze nem ez a kategória, azokat nem bántam meg. Az első Cooler és az első Brolly rész viszont ugyanez a recept, szóval objektíven nézve semmi jó nincs bennük, de mégis muszáj volt megnézni, mert OMG Dermesztő testvére, meg OMG a csillagharcos loreban beharangozott legendás szuperharcos.

A többiből amit meg mertem kóstolni (általában csak videorészleteket), az nem volt jó. A DB-DBZ közti átvezetőre konkrétan emlékszem, azt végignéztem, pedig nem kellett volna. Abban volt a szánalmas zöldségvillain (Garlic), aki ráadásul vissza is tért a sorozatban, és Freezer leverése után nagyon komolyakat harcoltak vele  :facepalm:

kikuchiyo

 :zomg:
Ez a hozzászólás olyan volt tőled, mintha Bush hirtelen a kvantummechanika filozófiai értelmezéséről kezdene előadást tartani, különös tekintettel a Bell-egyenlőtlenségek jelentőségére.
Nem vártam volna.
Failure is the default option

Próféta


NLZ

Szal Bardockon és Trunkson kívül a többi felejtős, mert mind csak ilyen tipikus neverending shonenfight fillerek? :)
[reserved]

Selmo

Rec (9+1 rész): Ahogy előttem írták, megéri megnézni. :jee:

A tökéletesség unalmas.

SaiyaGin

Quote from: NLZ on 2009-01-08, 02:41:37
Szal Bardockon és Trunkson kívül a többi felejtős, mert mind csak ilyen tipikus neverending shonenfight fillerek? :)

Kb. igen. (A 12.-et szerintem érdemes azért megnézni, elég vicces.)

Xzone

Macademi Wasshoi!

Az előző évad sorozatai közül ez volt az egyik legjobb. Nagyon random az egész. Ebből kifolyólag eleinte abszolút az az érzése az embernek, hogy ez valami B kategóriás dolog, amivel nem érdemes igazán foglalkozni.

Viszont ha odafigyelünk, rájövünk, hogy mennyi munka van ebben az animében. Mintha a készítők azt akarták volna bemutatni, hogy ők értenek mindenhez. A poén az, hogy sikerült nekik! Ha valamiben ennyi féle stílus keveredik, akkor általában az a vége, hogy egyik sem lesz igazán meggyőző. Itt abszólút nem ez a helyzet: az ecchi, a moe, az akció, a vígjáték, a komoly és a romantikus részek is egyaránt hihetetlenül jók (mindegyikre Pavlov-kutyaként reagáltam a megfelelő érzelemmel(tudom, teljes képzavar)). A rajzolásról is hasonló jókat lehet elmondani: rengeteg furcsa képi megoldást láthatunk, és itt nem is érezzük fölöslegesnek vagy öncélúnak mint például az ef második évadjában néhol.

A MW nem fél elmenni a végletekig, sokkolni is meri a nézőt: Hapsiel például nem hiszem, hogy bármely más animében kaphatott volna szerepet (egyik kedvenc karakterem btw). Paródiák és utalások is sűrűn előfordulnak a sorozatban; a sok más apró pozitívum mellett ezek is hozzájárulnak az élmény teljességéhez.

Ajánlani viszont csak úgy merem bárkinek is, hogy előtte teljesen nyitott hozzáállást feltételezek az illetőtől. Ha inkább a sablonokat kedveled, tartózkodj a Macademi Wasshoitól. Viszont ha úgy érzed, képes vagy befogadni ezt a random hurrikánt, és értékelni a részleteit, akkor csak annyit mondhatok: jó szórakozást :)

minuszmiki

Quote from: Xzone on 2009-01-09, 03:20:10
Macademi Wasshoi!
Ez meghozta a kedvem, tenni fogok vele egy próbát.

Én

Quote from: Xzone on 2009-01-09, 03:20:10
Hapsiel például nem hiszem, hogy bármely más animében kaphatott volna szerepet (egyik kedvenc karakterem btw)
Bocs, de  :zomg: :zomg: :zomg:
Amúgy jó ismertető, +1 :smile:

bimanc

#6284
Quote from: Xzone on 2009-01-09, 03:20:10
Macademi Wasshoi!

Teljes mértékben egyetértek, és ajánlom is azoknak, akiknek nem fekszi meg a gyomrát. Sok mindent nem fűznék hozzá, csak annyit, hogy a tizedik epizód szerintem még így is kiemelkedik a többi közül, egyszerűen minden benne van, ami animében lenni szokott, nagyszerűen summázza, hogy miért érdemes animét nézni. Első alkalommal annyira ledöbbentett, hogy még röhögni is elfelejtettem, úgyhogy gyorsan meg is néztem még párszor. Ez a rész kb. 9000/10, de azért a többi is nagyon jó.


Szerk.:
Ga-Rei: Zero:
(Tömören, velősen, még emészteni kell)
ISTENI!

Cobra

Na School Days letudva. Szerencsére az utolsó rész kárpótolt a többi rész szenvedéseiért. Első 6 részt szerintem teljesen felesleges megnézni, addig tényleg semmi értékelhető nem történik. Végén azért mindenki megkapta, amit akart, bár nem teljesen úgy, ahogy elképzelték :)
Hide and fear, Cobra Commander is here !

Xzone

Quote from: Cobra on 2009-01-10, 23:27:44
Első 6 részt szerintem teljesen felesleges megnézni, addig tényleg semmi értékelhető nem történik.

Heh, nekem pont azok tetszettek. Addig még 'normális' a sorozat és komolyan lehet venni.

Pontosítok: máshogy tetszett az első pár rész, mint az egész sorozat egyben  ;)

NLZ

[reserved]

Cobra

Mondjuk én pont arra a kategóriára nem vagyok kiváncsi, amiben a sorozat tartózkodik az első 6 részben.
Hide and fear, Cobra Commander is here !

chilip

Macademi Wasshoi  :jee: jó volt, vicces, hapcier meg lol  :angyali:

NLZ

Abenobashi Mahou Shoutengai
Egy kissrác és egy kiscsaj a mesevilágban tévelyeg. Elején vígjáték, második fele kissé elkomolyodott. De amíg vicces volt, jó volt, pl az egyik részben mechás űrscifi volt, aztán tisztára TTGL paródia volt, noha ez évekkel előtte készült. :D  A komoly rész ha nem lett volna, az év vígjátéka is lehetett volna, de azért nem volt rossz így se. 9/10
[reserved]

kikuchiyo

Tytania

Kezdem elveszíteni a lelkesedésemet a sorozat iránt. Mondhatni, nem is tudom miért nézem még mindig.
A QUALITY az elviselhetetlenség határát súrolja és hiába tartunk félúton (26 részt feltételezve), a sztori még csak most kezd beindulni, és még azt a keveset sem hozta eddig, amit vártam tőle.

Failure is the default option

Junchi

#6292
Quote from: kikuchiyo on 2009-01-12, 01:32:14
Tytania

Kezdem elveszíteni a lelkesedésemet a sorozat iránt. Mondhatni, nem is tudom miért nézem még mindig.
A QUALITY az elviselhetetlenség határát súrolja és hiába tartunk félúton (26 részt feltételezve), a sztori még csak most kezd beindulni, és még azt a keveset sem hozta eddig, amit vártam tőle.

Én a 4. rész után kihajítottam a fenébe ^.^; Amúgy muris volt, mikor az első rész után rögtön aszitte "mindenki", hogy megvan/lesz a LoGH utódja. Én meg csak halkan kuncogtam a bajcom alatt a sok eretnek beszólást látva és lám, kinek lett igaza? Nekem :D; Talán több esélye lett volna, ha nem a LoGH sikerét akarta volna meglovagolni, de így... lehet egyszer majd előveszem a távoli jövő egy napján, de fix, hogy az nem mostanában lesz :3

Rounin

Quote from: Junchi on 2009-01-12, 11:39:48
Én meg csak halkan kuncogtam a bajcom alatt a sok eretnek beszólást látva és lám, kinek lett igaza? Nekem :D

És örülész is nekije? Mert akkor egészségedre.

Junchi

Quote from: Rounin on 2009-01-12, 12:02:12
Quote from: Junchi on 2009-01-12, 11:39:48
Én meg csak halkan kuncogtam a bajcom alatt a sok eretnek beszólást látva és lám, kinek lett igaza? Nekem :D

És örülész is nekije? Mert akkor egészségedre.

Köszönöm kendnek szíves jóindulatját :3

Rounin


NLZ

Oruchuban Ebichu
Egy háztartásbéli hörcsög, az egyedüllálló, 20as éveinek második felében lévő nő és a félrekefélő pasijának hétköznapjai. Alapvetően a poénforrás Ebichu, a hörcsög, akinek meglehetősen együgyű mivolta miatt szereti a camembert, a jégrémet, és gyakran asszociál perverz dolgokra. A grafika meglehetősen egyszerüsített, de ide pont jó. Ecchi is van, sőt, gyakran mutanak szexjeleneteket ímmel-ámmal takarva, szal csak nagykorúak nézzék. :D Végig röhögtem, aki bírja az ilyen típusú idiotizmust, annak ajánlott. 10/10
[reserved]

Bicskei

School Days TV
letudva...
sztem könnyen emészthető....az uccso pár részt végig röhögtem.
azt nem mondom h nem volt izgalmas de én nem így képzeltem el a végét...
[spoiler]nem tetszett h Makoto meg Sekai meghalt ez így kevés....pusztulni kellett volna mindenképp de lolinak tuti...
ja és én Makotonak szurkoltam h minnél több csaj meglegyen neki..az egyik legjobb bige Katsura sajna kimaradt neki.[/spoiler]
összeségében
10/8
Ultras liberi

Fatal

Quote from: Bicskei on 2009-01-12, 20:50:15
School Days TV

[spoiler]az egyik legjobb bige Katsura sajna kimaradt neki.[/spoiler]

Szerintem belefért még a színfalak mögött az utolsó részben :)
Some people like to kiss
Some people like to hug
Some lesbians like eating each others shit out of a cup
Some people say I love you
Some even shout it out
Some people puke semi-digested shit into each others mouths

SaiyaGin

Quote from: Fatal on 2009-01-12, 20:54:08
Quote from: Bicskei on 2009-01-12, 20:50:15
School Days TV

[spoiler]az egyik legjobb bige Katsura sajna kimaradt neki.[/spoiler]

Szerintem belefért még a színfalak mögött az utolsó részben :)

Mármint
[spoiler]Kotonoha+Makoto hullája jelleggel?[/spoiler]