Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[kikuchiyo]

Joseph Conrad: Heart of Darkness

A közvélekedés szerint alapmű, egyszerre maróan kritikus leírása az európai gyarmatosítók iszonyatos kizsákmányoló módszereinek és rémisztő utazás az emberi psziché legsötétebb mélységeibe.

Ebből az előbbi nyomokban előfordult, az utóbbiból igen kevés. A szöveg rémisztően modoros és nehézkes, nehezen olvasható. Marónak legfeljebb az unalmat nevezném, amit az amúgy rövid könyv kiváltott. Arról szól, hogy egy hajóskapitány a(z előző) századforduló tájékán felhajózik a Kongó folyón, hogy találkozzon egy bizonyos Mr. Kurtz-cal, aki állítólag rendkívüli ember, bár hogy miért, az a végére sem igazán derült ki. Azonban nem sokkal azután, hogy megtalálja, Kurtz meg is hal, miután azt mondja, hogy "The horror! The horror!". Ez valamiért nagyon jelentőségteljes.

Patrick Rothfuss: The slow regard of silent things

A nagyszabású Királyölő trilógia (amiről már többször megemlékeztünk itt) írójának kisregénye arról, hogy a regények egyik mellékszereplője, Auri, a szellemileg kissé sérült lány, aki az Egyetem alatti labirintusban él, hét napon át arrébb tesz dolgokat, szappant készít, és keresi a megfelelő ajándékot valakinek.

Nem is tudom. Egyharmadrészt Auri-fanfic, egyharmadrészt szégyentelen szópornó, egyharmadrészt keserű allegória arról, milyen érzés a harmadik könyvet írni, javítgatni.

A regényben nincsenek dialógusok, szereplők, vagy köznapi értelemben vett cselekmény, és ezek nélkül Rothfuss amúgy nagyon olvasmányos, kimunkált stílusa, ahol minden szónak a helyén kell lennie, kissé túl töménynek is hat (más szavakkal, kicsit túlzásba viszi a ritka szavak, szokatlan írásmódok használatát). A "mindennek a helyén kell lennie" a kulcsmondat Aurival kapcsolatban: napokat tölt el a regényben azzal, hogy minden tárgynak megtalálja a helyet, ahol az szerinte szeretne lenni. Alighanem a szerző is hasonlóan szőrszálhasogató, mások számára értelmetlennek tűnő módon szerkesztgeti/csiszolgatja a trilógia harmadik kötetét, ami elvileg kész van, a legújabb hírek szerint azonban csak 2017-ben jelenik meg

Robert Heinlein: Tunnel in the Sky

A szerző egyik ifjúsági(nak mondott) regénye, amiben fiatalokat néhány napra egy vad idegen bolygóra küldenek, hogy ott egy túlélőkurzus próbájaként egyedül helyt álljanak, de aztán évekre ott ragadnak és kénytelenek összefogni.

Érdekes és elég jó könyv, bár a korából következően egyes részeit már mintegy idézőjelben, sanda mosollyal lehet csak olvasni.

Vicces például az implicit szexizmus, hogy bár ugyan vannak erős(nek szánt) női karakterek, sőt ebben a távoli jövőben a katonaság is főleg nőkből áll a relatív népességtúlsúlyuk miatt (ez az ötvenes években nyilván meghökkentően hatott), mégis, ezek a női karakterek az első adandó alkalommal férjhez mennek, ill. elkezdenek sírós kislányként viselkedni.

Az is bájos, hogy az éppen csak összegyülekezett, éhes, rongyos, vadállatoktól fenyegetett tizenévesek rögtön nekiállnak kormányt meg bizottságokat alakítani.

Nagyon jó, gördülékeny, olvasmányos és izgalmas viszont az érintetlen, vad bolygó leírása és az, ahogy a magukra hagyott, majd lassanként egymásra találó fiatalok boldogulni próbálnak. A végkifejlet, talán nem vétek elárulni, pozitív, Heinlein tézise az, hogy a civilizáció ilyen körülmények között is győzedelmeskedik: az átmenetileg vademberekké visszavedlett, nyers húst evő és fán alvó magányos fiatalokból összetartó, vasöntödét építő és szombatonként táncos összejöveteleket tartó közösség válik. Érdemes lehet a regényt szembeállítani a nem sokkal korábbi Legyek Urával, amelynek a szerzője éppen az ellenkező következtetésre jut.

[SaiyaGin]

Joseph Conrad: Heart of Darkness

A közvélekedés szerint alapmű, egyszerre maróan kritikus leírása az európai gyarmatosítók iszonyatos kizsákmányoló módszereinek és rémisztő utazás az emberi psziché legsötétebb mélységeibe.

Ebből az előbbi nyomokban előfordult, az utóbbiból igen kevés. A szöveg rémisztően modoros és nehézkes, nehezen olvasható. Marónak legfeljebb az unalmat nevezném, amit az amúgy rövid könyv kiváltott. Arról szól, hogy egy hajóskapitány a(z előző) századforduló tájékán felhajózik a Kongó folyón, hogy találkozzon egy bizonyos Mr. Kurtz-cal, aki állítólag rendkívüli ember, bár hogy miért, az a végére sem igazán derült ki. Azonban nem sokkal azután, hogy megtalálja, Kurtz meg is hal, miután azt mondja, hogy "The horror! The horror!". Ez valamiért nagyon jelentőségteljes.

Ezt el akartam olvasni, de a leírásod után lehet, hogy inkább kihagyom.

[frozenstein]

Brian Herbert/Kevin J. Anderson: A Dűne homokférgei
Meg újraolvastam az előző 7 kötetet, mert legutóbb ez egyedül kimaradt (azt hiszem még nem jelent meg). A Frank Herbert által írtak még újraolvasva is nagyon jók voltak, aztán az utolsó két regényben sajnos erőteljes színvonalesést tapasztalni. Azt azért nem mondanám, hogy nem is találtak jegyzeteket, és hasra írtak egy befejezést, mert voltak ilyen irányba utalások a korábbi könyvekben is, de a megfogalmazás eléggé leegyszerűsödött (ez nem tudom mennyire a fordítás hibája), és a fordulatok kiszámíthatóak lettek. A lezárás azért elfogadható, de valahogy nem éreztem az igazinak.

[frozenstein]

Takami Koushun: Battle Royale másodjára
Ha jól emlékszem, ezt akkor olvastam először, amikor elkezdtem animéket nézni. Jó volt így több tudással a japán kultúráról újra olvasni. Meg mivel a nagyrészére nem emlékeztem, így másodjára is izgalmas volt.

[Cloud]

Larry Niven: Gyűrűvilág című könyvét olvasta valaki?

Megkaptam epub verzióban, állítólag mocskos jó.

[frozenstein]

Orson Scott Card: A holtak szószólója
Teljesen más a hangulata, mint a Végjátéknak, nem is vártam tőle sokat, de azért egész érdekes lett a végére. Kár, hogy sok kérdést hagyott nyitva, így muszáj lesz elolvasnom a folytatásokat is.

[Cloud]

Orson Scott Card: A holtak szószólója
Teljesen más a hangulata, mint a Végjátéknak, nem is vártam tőle sokat, de azért egész érdekes lett a végére. Kár, hogy sok kérdést hagyott nyitva, így muszáj lesz elolvasnom a folytatásokat is.

ÉN meg nem merem elolvasni a folytatásokat, mert állítólag nem lettek valami fényesek.

Közben megnéztem a The Maze Runner mozifilmet. Egész tűrhető lett, viszont mocskos sok mindent kihagytak belőle, a könyv ennél részletesebb volt. Inkább elkezdtem a 2. könyvet olvasni, eddig nagyon jó, meglátjuk mit hoznak ki belőle. (főleg hogy több része van ennek is)

[frozenstein]

Neil Gaiman: American Gods
Ez jó volt, kifejezetten tetszett! Érdekes ötletek, néhány váratlan fordulattal. Mondjuk a Lakeside mellékszálhoz sok hint volt, már az epilógus előtt tudtam mi lesz.

[Isley]

Orson Scott Card: A holtak szószólója
Teljesen más a hangulata, mint a Végjátéknak, nem is vártam tőle sokat, de azért egész érdekes lett a végére. Kár, hogy sok kérdést hagyott nyitva, így muszáj lesz elolvasnom a folytatásokat is.

ÉN meg nem merem elolvasni a folytatásokat, mert állítólag nem lettek valami fényesek.

Megnyugodhatsz, jók lettek. Sőt. Már ha abból kiindulunk, hogy a Végjáték és A holtak szószólója egymás utáni évben megnyerte a Hugo - és a Nebula-díjat, a két legrangosabb sci-fi díjat, s ezzel történelmet írt, de még a harmadik, Fajirtás is bekerült az 5 jelölt közé. Hogy miért nem nyert, az rejtély, mert legalább olyan jó, mint a két elődje volt.

Én mindenkinek ajánlom Card írásait, mert szenzációsak, hamar a kedvenceim közé került. Az Ender sorozata mellett a Teremtő Alvin sorozata is remek, ami bizonyítja, hogy fantasy műfajban is hasonlóképp nagyot tud nyújtani. Szintén sokszoros díjnyertes sorozat. Oké, én sem a díjak alapján ítélem meg, hogy valami jó-e, de olvasás alapján egyértelmű, hogy meg is érdemelte.

Itt az értékelésem a Fajirtásról, nem tartalmaz spoilert.

Orson Scott Card: Fajirtás

Új kedvenc regény született. Az elejétől kezdve végig izgalmas, tele olyan megdöbbentő fordulatokkal, remek nemcsak egyedi, hanem eredeti ötletekkel, hogy nehéz eldönteni, hogy a Végjáték eddigi három könyve közül melyik tetszett a legjobban. A Fajirtás felülmúlhatatlannak tűnik. Ezzel együtt eddig hét regényt raktam a kedvencek közé, s benne van az eddig olvasott mindhárom Ender könyv. A következők miatt. Míg a sorozat egyes regényei összefüggnek egymással, és időrendi sorrendben követik Ender Wiggin életútját, az egyes regényekben felvetett témák mindig újak, Card az összes regényében meg tud újulni. Sohasem ismétli magát, nincs üresjárat, nincs felvezetés, félrebeszélés, csak egy géniusz megnyilvánulása elejétől a végéig. Nemcsak, hogy maradt új ötlete a harmadik könyvre, hanem még a harmadik regényben is képes arra, hogy a legelejétől a fináléig folyamatosan megdöbbentse az olvasót eredeti ötleteivel. Kifogyhatatlan ötletgyár, rendkívül izgalmas metafizikai kérdések és válaszok gyűjteménye, húsvér személyekké emelkedett karakterek szívszorító története, zsenik versengése egymással és egymásért több raman faj életben maradásáért. Ez a Fajirtás. Card zsenijét bizonyítja, valamint azt, hogy mennyire tudatosan építette fel sorozatát, hogy kiderült, még volt olyan háromezer éves rejtély, ami már a Végjátékban felvetődött, s most magyarázott el az író. Jane története, eredete, a descolada, a malackák múltja, Ösvény megszólítottjainak története, a világegyetem legnagyobb rejtélyei, az isten(i)ről való elmélkedés. Valamint a precíz, tudományos, vagy legalábbis egy fiktív jövőbeli világban tudományosnak tetsző magyarázatok. Ezek teszik a Fajirtást rendkívüli regénnyé. Card nagy ajándéka ez a sorozat a világnak, senkinek sem szabadna kihagynia a lehetőséget.

Card Teremtő Alvin sorozatáról

Orson Scott Card: A hetedik fiú

A hetedik fiú egy eddig hat regényből álló sorozat első kötete, érződik is rajta bevezető jellege, a folytatások egyértelműen következnek belőle, de ez semmit sem von le a regény értékéből, ami önmagában is kerek egész, a hangulata és a világa magával ragadó, a dialógusok pedig, hasonlóan Card Ender-sorozatához, nagyon magvasak és több, fontos gondolat vissza is köszön itt.
Érdekes a regény cselekményének helyszín választása is. Megtudjuk innen-onnan, hogy Card itt bemutatott alternatív történelmében az Egyesült Államok egyes nagy formátumú elnökei és történelmi személyei itt más szerepet töltöttek be a hőskorban, azonban maguknál az ország születésének sorsfordító eseményeinél nem vagyunk ott, hanem néhány kisebb faluban játszódik a történet, de így is hozzájutunk épp kellő mennyiségű információhoz a külvilágról, amennyire kell, így is megtudjuk mi zajlik a nagyvilágban.
A bevezetőben olvashattuk, hogy Orson Scott Card milyen előzetes kutatásokat végzett regénye elkészítéséhez, az amerikai folklórt és népi hiedelmeket igazán plasztikusan és szépen építette be a könyvébe.
Nagyszerű regény! Várom, hogy a Delta kiadja a folytatásokat!

Orson Scott Card: A rézbőrű próféta

A második kötet után kijelenthetem, hogy Card Végjáték sorozata mellett a Teremtő Alvin-ciklus is nagy kedvencemmé vált. A rézbőrű próféta legalább annyira zseniális kötet, mint amilyen A hetedik fiú; ennél izgalmasabb folytatást nem is lehetett volna összehozni.

A kis Alvin utazása a rézbőrűek között nagyon izgalmas és érdekes volt. A Próféta és Te-Kumsza nagyon sokat segített neki abban, hogy a képességét még jobban ki tudja használni. Alvin ennek megfelelően elképesztő dolgokat vitt véghez, már látható, hogy miképp lesz azzá az építő harcossá, aki legyőzheti majd magát a Pusztítót is.

A regény további erőssége, hogy remek új karaktereket hozott be a szerző. A Próféta története például nem ott kezdődik, ahol A hetedik fiú végett ért. Card elmeséli a Próféta szemszögéből azt az eseményt, amikor Alvin a csótányokkal megviccelte nővéreit. Sokatmondó volt látni, hogy ez az egész mit is jelentett a Fénylő Ember számára, s így értelmet nyertek olyan dolgok, amikre A hetedik fiú olvasása közben nem is gondolhattunk. Maga a Próféta egy rendkívül jól összerakott, érdekes gondolatvilágú ember volt. Megrázó volt, ami Tippy-Canoe környékén történt, és amiket ott a Próféta mondott. A Próféta szavai a Kristályvárosról, a rézbőrű és a fehér ember együttéléséről, a rézbőrűek lelkivilágáról mind nagyon izgalmasak voltak.
A másik nagyon jó új karakter Te-Kumsza volt. Ez az ember egy igazi hadvezér volt, aki a saját útját járta, amely út összefonódott a kis Alvinéval, így Te-Kumsza Alvin mellett a regény másik főszereplője is volt. Egy élmény volt olvasni, hogy mit gondolt a vidékről, a nép jövőjéről és, hogy miért választotta azt az utat, ami a detroit-i csatához vezetett.
A harmadik új karakter Bonaparte Napóleon volt. Card szerintem zseniálisan ábrázolta Napóleont. Mivel ez egy alternatív történelmi-fantasy sorozat, már vártam, hogy milyen lesz, amikor egy nagy formátumú történelmi alak fog szerepelni a sorozatban. Napóleon példája remekül szemlélteti azt, hogy mennyire másképp alakulhatna a történelem, ha egy igazán fontos személy élete másképp alakulna. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Napóleon-szál, hogy folytatódik majd a későbbi kötetekben.

Emellett Card a gonosz szemléletesen jól differenciált ábrázolására is nagy hangsúlyt fektetett ezúttal. Hooch, Mike Fink és Henry Harrison három különböző karakter, mindháromban volt gonoszság, de nagyon érdekes volt, hogy mire volt képes az egyik, és mire a másik nem.

A történet ezúttal gyors sodrású volt, megint minden szál összeért, nagyon szövevényes is volt, és emellett véres ,,csatákkal" és hát néhány elég naturalisztikus jelenettel gazdagított. Itt-ott ezzel megdöbbentett Card. Card ismét szinte valamennyi karakterét szerepeltette. Mendemondónak most sajnos kevesebb idő jutott, de örültem, hogy legalább láttam. Mérték Miller pedig nagyon fontos szereplő volt ezúttal, és nagyon meg is kedveltem. Lehetett érte szorítani, mert nem kevés megpróbáltatás érte őt.

Végezetül tetszett a regény mondanivalója is. Gyakorlatilag elég egyértelmű, hogy kigyőzött a mindent eldöntő csatában Detroit-ban, viszont kérdéses, hogy ez a győzelem mennyit ér, és a ,,győztes" mit is nyert igazán. Továbbá, hogy a rézbőrűek nagyon pozitív ábrázolása semmiképp sem eredményez valami mi-meg-szégyelljük-magunkat-mert-fehérek-vagyunk végkicsengést. Szerintem, amit a legvégén Card mondott Alvinon keresztül az nagyon öntudatos volt, látszik, hogy Card elég egyértelműen sokkal intelligensebb szerző annál, mintsem valami, a fehér ember számára visszatetsző tanulságot vonjon le.

Orson Scott Card: Kovácsinas

A harmadik Alvin regényre is csak maximális pontszámot tudok adni. Card ezúttal is remekművet alkotott; nagyon izgalmas és fordulatos története volt a Kovácsinasnak, és Alvin szempontjából nagy fejlődést hozó időszakot dolgozott fel. A történet hozzávetőleg nyolc évet írt le, Alvin immár 19 éves a történet végén. Ebben a 8 évben inasként dolgozott Makepeace Smith mellett. Célja azonban nemcsak az volt, hogy jó kovácsmesterré váljon, hanem az is, hogy végre elérve létezésének célját, Teremtővé váljon. Ez viszont igen nehéz feladat, tekintve, hogy évezredek óta már, hogy utoljára Teremtő járt a Földön. Az érett nővé cseperedő gyönyörű Fáklya-lány, Margaret is segítségére van, és Alvin elkezdi elsajátítani a szükséges tudást, hogy végérvényesen elűzhesse a gonosz Pusztítót és felépíthesse a Kristályvárost.
Ebben a kötetben jelen volt már, bár nem annyira erősen, a szerelmi szál is. A kis Peggy története önmagában is már nagyon érdekes volt. Talán a fáklya képességei a legérdekesebbek rögtön a Teremtő mögött. Nagyon érdekes, ahogy látja a különböző, egymással versengő jövőket, és azt is, hogy bizonyos események, hogyan befolyásolják azt, hogy melyik válik végül realitássá. Miután találkoznak Alvinnal, nagyon tetszett, hogy milyen hatással vannak egymásra. A kis Arthur Stuart egy kedvelhető kis kölyök volt, és olyan bonyolult események elindítója (persze akaratán kívül, hiszen csak hét éves a regény végén), ami már most is sok szenvedést okozott, és úgy gondolom, a következő kötetekben még több veszély leselkedik majd Alvinra és Arthur Stuart-ra.

Ami nagy erőssége továbbra is a sorozatnak, az az, hogy milyen részletesen dolgozza ki az alternatív történelmi/fantasztikus világát Card; minden elképzelhetőnek tűnik, mert Card aztán semmi felszínességet nem enged meg magának. Nagyon tetszik, hogy bármilyen új fortéllyal rendelkező embereket hoz be, azoknak is részletesen elmagyarázza a képességét. Többször Alvinon keresztül, aki már nagyon sok mindenre képes az ő nagyszerű fortélyával. Arthur Stuart megmentése, és az, amit ott Alvin tett, plusz a végén az eke elkészítése, valami bámulatos volt. Az az érzésem, hogy Alvin lassan az egyik kedvenc karakteremmé válik az összes hős közül, akiről valaha olvastam. Külön jó, hogy itt nincsenek mágusok meg a többi klisé, hanem az amerikai folklórra építve Card egy egyedi világot fest le és mutat be. Vízfakasztók, fáklyák, bogárszalajtók, fürkészek, teremtők stb.

(Zárójelben: Azért volt nem kevés bizarr jelenet is a regényben, ezekről Cavil Planter szinte egy személyben gondoskodott.)

Várom, hogy megjelenjen a Vándorlegény, és kíváncsi vagyok, hogy miképpen alakul Alvin és öccse, Cal kapcsolata, ami úgy tűnik, még meghatározó lesz a későbbiekben.

Néhány másik az előző hozzászólásom óta.

Frank Herbert: A Dűne gyermekei

Eljött II. Leto Atreides, Paul Muad'Dib fia, hogy ő legyen Ari, az Atreidesek oroszlánja, aki útnak indítja a fremeneket és az egész univerzumot a Secher Nbiwen, az Arany Ösvényen.

Ebben a regényben Frank Herbert még jobban kidolgozta a világát. Rengeteg fontos szereplő volt ebben a kötetben, akik dinamikusan változó szövetségrendszereket építettek ki, és a tetteiket mozgató célrendszerek és irányvonalak több esetben egészen a végkifejletig nem váltak világossá. Remekül oldotta meg azt is Herbert, hogy az egyes szereplők szándékait többször más szereplőkkel magyarázta csak el, így nem vált nyilvánvalóvá, hogy a legfőbb játékmesterek tudása pontosan meddig terjed, és, hogy a halálosnak látszó ellenfelek valóban azok lesznek-e a történet végén is.

Leto, Ghanima, Alia, Jessica, Duncan Idaho, Farad'n, Stilgar és a Prédikátor. Ők voltak a legfőbb karakterek. Voltak közöttük nagyobb és kisebb erők, de mindannyiuk célja és érvrendszere olyan mértékben került kifejtésre, hogy a belső monológok és párbeszédek ebben a regényben még az első két regényt is felülmúlták.

Azonban megrázó volt azt a folyamatot látni, hogy miképp küzdenek meg a legfőbb játékmesterek a bennük élő belső-énekkel. Alia, Ghanima, Leto és a Prédikátor mind más utat választottak. Mindannyiukat más és más tényezők segítették, vagy éppen hátráltatták. Alia hiába vezeti a Régensséget, hiába ő az Uralkodó Királynő, nekem az elejétől kezdve egy magára hagyott nőnek tűnik, akinek az elkeseredett harcát olvasni rettenetesen kijózanító volt az illetően, hogy Herbert miképp képzeli el az emberfeletti tudással és hatalommal rendelkező emberek életét. Alia és Ghanima sorsa éppen egymás ellentétei. Láthattuk, hogy miért történt így. Láthattuk, hogy milyen körülmények segíthetnek egy embert a békéhez és boldogsághoz, és milyen erők húzhatják le a hasonló adottságokkal rendelkező egyenrangúját a pokolba.

Leto és a Prédikátor szócsatája volt talán a regény csúcsa, bár ez némileg félrevezető kifejezés egy olyan könyv esetében, amelynek csak csúcsai vannak. Jól láthatóvá tette, hogy ebben a történetben az egyes oldalak nem a jót és rosszat, a fényt és a sötétséget vagy a többi unalomig ismert ellentétpárokat személyesítik meg. Itt erről szó sincs. Az sem vált világossá, hogy melyik álláspont a jobb. Talán nincs is olyan mérce, amivel ez egzakt módon mérhető. Az idő majd eldönti. Ők ketten még a többiek közül is kiemelkedtek. Leto útját végigkövetni egy élmény volt. Az ő (na meg a Prédikátor) gondolataihoz hasonlóval még nem találkoztam. Előre várom, hogy miképpen folytatja Ari a megkezdett útját a Dűne istencsászárában.

Isaac Asimov: Kavics az égben

Nagyon élveztem Joseph Schwartz, a 62 éves időutazó, nyugdíjas szabó kalandját a több ezer évvel későbbi Galaktikus Birodalomban. Asimovhoz méltó módon végig nagyon csavaros és izgalmas történet, amelyben a főszereplőknek, Shekt professzornak, Bel Arvardan birodalmi polgárnak, Polának és Schwartz-nak a birodalom több százmillió világát kell megmentenie a földi Vének Tanácsa pusztító csapásától.

Nagyszerű regény, talán csak egy hiányossága volt, azonkívül, amit Asimov maga is jelzett az utószóban. A földiek tervezett támadása a galaxis ellen, nekem egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy miképp lehetett volna ennyire gyors lefolyású és minden bolygóra kiterjedő. Itt elfért volna még egy kis magyarázat.

[Leara]

Orson Scott Card: A holtak szószólója
Teljesen más a hangulata, mint a Végjátéknak, nem is vártam tőle sokat, de azért egész érdekes lett a végére. Kár, hogy sok kérdést hagyott nyitva, így muszáj lesz elolvasnom a folytatásokat is.

ÉN meg nem merem elolvasni a folytatásokat, mert állítólag nem lettek valami fényesek.

Megnyugodhatsz, jók lettek. Sőt. Már ha abból kiindulunk, hogy a Végjáték és A holtak szószólója egymás utáni évben megnyerte a Hugo - és a Nebula-díjat, a két legrangosabb sci-fi díjat, s ezzel történelmet írt, de még a harmadik, Fajirtás is bekerült az 5 jelölt közé. Hogy miért nem nyert, az rejtély, mert legalább olyan jó, mint a két elődje volt.

Én mindenkinek ajánlom Card írásait, mert szenzációsak, hamar a kedvenceim közé került. Az Ender sorozata mellett a Teremtő Alvin sorozata is remek, ami bizonyítja, hogy fantasy műfajban is hasonlóképp nagyot tud nyújtani. Szintén sokszoros díjnyertes sorozat. Oké, én sem a díjak alapján ítélem meg, hogy valami jó-e, de olvasás alapján egyértelmű, hogy meg is érdemelte.

Igaz, a Fajirtást én még nem olvastam . Viszont emlékszem, hogy A holtak szószólóját kicsit félve kezdtem el, mert sokan mondták, hogy a Végjáték közelébe sem ér. Na, ilyenkor örülök, hogy nem hagyom, hogy mások véleménye eltaszítson, mert szerintem simán van olyan jó. Másabb? Igen. De attól még jó. Szerintem mesterien mutatott be benne egy idegen fajt, azt hogy hogyan viszonyulnak hozzájuk az emberek és hogyan ütközhetnek a kultúráik. Én nagyon élveztem, szóval remélem, hogy a Fajirtás is tartja majd a színvonalat .
A Teremtő Alvin sorozathoz még nem volt szerencsém, de egyik barátomtól pont most karácsonyra kaptam meg az első kötetét, szóval hamarosan arra is sort kerítek .

[frozenstein]

Suzanne Collins: The Hunger Games trilogy
A filmeket nem láttam, a hype miatt (meg öcsém ajánlására) ezeket elolvastam. Nem volt valami nagyszám, az első 2 kötetben a Hunger Games részek tetszettek, de a többi elég lapos, főleg a harmadik kötet. A filmek ezekután nem is érdekelnek.

[Isley]

Mostaniak:

Frank Herbert: A Dűne istencsászára

II. Leto Atreides, a világegyetem istencsászárának három és félezer évig tartó uralma a végéhez közeledik. Az Arany Ösvény, amelynek Leto mindent alárendelt, sorsa itt dől el. Ez egyben az emberiség sorsáról is hivatott dönteni.

Kellett egy kis idő, hogy megszokjam, hogy A Dűne gyermekének fiatal zsenije itt már egy több ezer éves, külsőre leginkább előféregnek nevezhető lény, aki egy sohasem látott több ezer évig tartó békét, Leto Békéjét hozta el az emberiségnek. Egy időszakot, mely megtanítja a világmindenséget arra, hogy vágyaik milyen őszintétlenek, s uralma azt segíti elő, hogy szembenézzenek saját természetükkel, és, hogy egy olyan lényre és történelmi személyre mint Leto, sohasem legyen szükség. Leto nem isten, nem ördög, hanem egy olyan lény, akinek esszenciája feleslegessé teszi még egy olyan eljövetelét mint ő. De nemcsak szerepe, hanem következetesen és legnagyobbrészt magvas és friss gondolatai is egyaránt eredetivé teszik őt. Az egyik legmegfogóbb karakter, akiről eddig olvastam. Ezzel együtt karakter szempontból gyengébbnek éreztem egy nüansznyival a korábbi köteteknél A Dűne istencsászárát. II. Leto Atreideshez csakis Paul Atreides fogható, azonban a regény többi karaktere némiképp haloványabb jelenség volt mint a megelőző kötetek erős és jól megfestett szereplői. A regény története pedig meglehetősen csekély. Kevésbé Leto uralmának számtalan éveiről szól, hanem inkább Leto céljairól és gondolatvilágáról. Lehetett volna több történelem, de így is jó volt, mert a lényegnek mindenképp Leto magyarázatait tartottam, és ezt részletesebben már be sem lehetett volna mutatni.

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója

A Szigetvilág varázslója főszereplője Kóbor, egy gonti kovács fia, aki a szemünk előtt válik peremvidéki kisfiúból férfivá és varázslóvá, miközben bejárja Szigetvilág rengeteg földjét és szigetét, hogy megküzdjön sok ellenség mellett egy árnylénnyel is, szembenézzen saját magával, és igazán nagy mágussá váljon.

Le Guin nyelvezete és leírásai nagyon szépek. A regényben van néhány jó ötlet. Például az igazi nyelv, a mágia szabályai, a személynevek fontossága. Ezek így együtt értelmet adtak a mágiának, tehát nemcsak varázsolgatnak a mágusok, hanem egy bizonyos fokig el is magyarázta Le Guin, hogy ez miképp lehetséges. Valamint kiolvasható egy olyan tanítás is, hogy a mágia tudása nagy felelősséget ró az ember vállára, ezért nem szabad használni, csak, ha szükséges.

Le Guin mesélő stílusával viszont már volt bajom. Kóbor alapvetően nem lenne egy rossz karakter, azonban a regényben nagyon kevés a párbeszéd, a belső monológ, így Kóbor inkább csak egy személy, akivel együtt utazva megismerhetjük Szigetvilágot, és bár őt is többé-kevésbé bemutatja az írónő, ez számomra kevés volt, hogy maradandó karakterré váljon. Pedig Kóboron kívül jószerével nincs is más karakter. Bükköny szerepel egyedül többet rajta kívül.

Joe Haldeman: Örök béke

A regény valóban témamegjelölő címet kapott, minthogy arról szól, hogy lehetne egy újfajta technológiai módszerrel elhozni az örök békét, és létrehozni az új fajt, a homo sapiens pacificanst. Magát a Jupiter Tervet érdekesnek találtam. Ezt jól kitalálta az író. Amikor a főszálat fejtette ki, azok a részek egész jók is voltak.

Azonban hiába díjnyertes kötet ez is, simán elmaradt a szerző Örök háború című, hasonló tematikájú regényétől. Rendkívül sok karaktert hozott be hosszabb-rövidebb ideig, teljesen feleslegesen, minthogy annyira jellegtelen egytől-egyig az összes karaktere, hogy amikor többen beszélgettek egymással, a vége felé már a legtöbbször érdektelenné vált azzal foglalkozni, hogy ki mondhatta ezt és ezt. Volt egy érdekes tudományos gondolatkísérlet, melyről beszélgettek az egyes szereplők, teljesen felesleges volt nekik nevet adni, és elég lett volna fele ennyi is. A főszereplő sem tudott megmozgatni, papírmasé volt mint a többi. Plusz mert ("gondolatolvasó") néger volt, muszáj volt a rasszista kérdést is felhozni egyszer-kétszer, plusz Hitlert is belekeverni, mert miért is ne. Leírások minimálisra véve, azok is egytől-egyig unalmasak és fölöslegesek ilyen stílusban. Plusz a szexualitásról és a nemi identitásról leírtak is elég furcsák voltak. Nem kifejezetten viszolygást keltőek, de idegenszerűek.

Szóval az alapötlet jó volt, de a megvalósítás gyatra lett. Mindazonáltal volt benne egy-két izgalmas alapgondolat, melyet érdemes lehet továbbgondolni.

[frozenstein]

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója
...az igazi nyelv, a mágia szabályai, a személynevek fontossága...

Valami hasonló az Eragon-ban is volt.

[fema]

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója
...az igazi nyelv, a mágia szabályai, a személynevek fontossága...

Valami hasonló az Eragon-ban is volt.

És árny ellenség is

[Isley]

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója
...az igazi nyelv, a mágia szabályai, a személynevek fontossága...

Valami hasonló az Eragon-ban is volt.

És árny ellenség is

Oké, Le Guin kitalálta ezt 68-ban, de ha valaki bő három évtizeddel később hasonlókról ír, az inkább kiábrándító. De hát Tolkien után is ezért hanyatlott a fantasy évtizedekig, mert képtelenek voltak újat hozni az írók. El kell hagyni a múlt motívumait.

[fema]

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója
...az igazi nyelv, a mágia szabályai, a személynevek fontossága...

Valami hasonló az Eragon-ban is volt.

És árny ellenség is

Oké, Le Guin kitalálta ezt 68-ban, de ha valaki bő három évtizeddel később hasonlókról ír, az inkább kiábrándító. De hát Tolkien után is ezért hanyatlott a fantasy évtizedekig, mert képtelenek voltak újat hozni az írók. El kell hagyni a múlt motívumait.

Szerintem nem kiábrándító, amíg nem minden csapból az folyik. Meg persze, ha normálisan van tálalva és a saját gondolatait, ötleteit is használja, akkor nem mondanám rossznak. És az Eragon-ban (vagy inkább az Örökség-ciklusban) elég sok egyedi dolog is van és nagyon részletesen taglalja az Ősnyelv részleteit. A könyvet, amit mondtál, nem olvastam, szóval lehet, hogy teljesen ugyanaz, ezt nem tudom mondjuk.
Két kitalált világban simán lehet szerintem hasonló vagy akár egyforma dolog is, amíg nem válik valami elcsépeltté vagy unalmassá.

[Damnatus]

Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója
...az igazi nyelv, a mágia szabályai, a személynevek fontossága...

Valami hasonló az Eragon-ban is volt.

A nyelv mágiához fűződő viszonyáról, illetve a névadás jelentőségéről évezredek óta megy a gondolkodás. Több megközelítés is van, és ha az írok egyet-egyet néha beemelnek a regényeikbe, szerintem az csak jó!

[frozenstein]

http://www.ew.com/article/2015/04/03/george-rr-martin-winds-date

[Acchan]

Anette Moldvaer: Kávészenvedély (2014)

Nem egy barista tankönyv, de azért rengeteg érdekességet tartogat a kávé-geek és simán csak nyitott olvasóknak. Igényes, színpompás, kreatív, izgalmas könyv. Egyébként a brew bar (alternatív kávés) eszközök egy része kimaradt belőle, nem is értem...

[Nakedape]

hümmm

Jön a nyári könyvhét... trallala... szép, új könyvek jelennek meg... trallala... Á, én igazán _semmire_ sem akartam utalni!

[frozenstein]

Dan Simmons: Hyperioni énekek tetralógia
Az első két kötetet már olvastam korábban és nagy kedvencem volt, ezért nagy elvárásokkal ültem neki az Endymion-nak és az Endymion felemelkedésének. Nem volt rossz, de elég vontatott volt. Az utolsó kötet utolsó párszáz oldala volt igazán izgalmas, és aztán egy meglepő utolsó csavar után, ott hagyta abba ahol igazán elkezdődött volna. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim, de egy kicsit többet vártam tőle.

[Nakedape]

hümmm

Jön a nyári könyvhét... trallala... szép, új könyvek jelennek meg... trallala... Á, én igazán _semmire_ sem akartam utalni!

http://www.deltavision.hu/konyvek/napnak-fenye/

10 év után könyv ha jól nézem?

[Próféta]

10 év után könyv ha jól nézem?

Wow

Mondjuk messze nem olvastam mindent a régebben megjelentek közül sem, de attól még király

[frozenstein]

Murakami Haruki: Köddé vált elefánt
17 hosszabb-rövidebb novella, a színvonal is hullámzó, de mind jellemzően murakamis .

[frozenstein]

Orson Scott Card: Fajirtás
Wow! A végére kaptunk egy pár igazán meglepő fordulatot. Remélem minél előbb jön a negyedik kötet, kíváncsi leszek hova lyukad ki a történet.

[frozenstein]

Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
Másodjára olvastam, mert nem emlékeztem rá miről szól. Elvagyok én szokva az ilyen szépirodalmi cuccoktól, de azért sikerült befejezni.

hümmm

Jön a nyári könyvhét... trallala... szép, új könyvek jelennek meg... trallala... Á, én igazán _semmire_ sem akartam utalni!

http://www.deltavision.hu/konyvek/napnak-fenye/

10 év után könyv ha jól nézem?

Jön még több is!

[Nakedape]

Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
Másodjára olvastam, mert nem emlékeztem rá miről szól. Elvagyok én szokva az ilyen szépirodalmi cuccoktól, de azért sikerült befejezni.

hümmm

Jön a nyári könyvhét... trallala... szép, új könyvek jelennek meg... trallala... Á, én igazán _semmire_ sem akartam utalni!

http://www.deltavision.hu/konyvek/napnak-fenye/

10 év után könyv ha jól nézem?

Jön még több is!

igen Holdnak árnyéka-t láttam, hogyjön és gondoltam is kapcsolódik ehhez:), bár folytatást tippeltem, de ígymég akár jobb is.

Éjfél újraírva nem hoz lázba annyira,  olvasom a régit az is megteszi

[frozenstein]

Frank Schätzing: Raj
10 év után újraolvastam, most is tetszett. Egyrészt mostanában nem nagyon volt ilyen katasztrófa forgatókönyv szerűségben részem, meg nem is emlékeztem, hogy kik fogják túlélni. Amennyire laikusként meg tudtam állapítani tudományosan korrekt (már amennyire ez egy sci-fi-től elvárható), de nem néztem utána .

[frozenstein]

J. Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló
Most Goldenlane köteteket olvasok újra, nem az új regény miatt, már évek óta fel van írva a listámra. A humora még mindig nagyon bejön, Khazai Argos meg egy felejthetetlen figura.

[noriko]

Andy Weir: A marsi

Robinson Crusoe a Marson

Ez nagyon jó volt, jobban tetszett, mint vártam.

Szerintem is nagyon jó volt! És a sok számomra sajnos érthetetlen technikai részlet mellett is teljesen élvezhető volt és olvasmányos, mert mindent úgy írt le, hogy elhitesse velem, hogy értem mi történik. Szóval ügyesen volt megírva, jó stílusban. Végre egy jó könyv, amit nem tudtam letenni! Már nagyon hiányzott egy ilyen...

on that note:

Nem ajánlom az alábbiakat:
M.R.Carey: The Girl With All the Gifts Érdekesen indul, megismerünk egy kislányt, akit valamiért elzárt táborban tartanak egyéb gyerekekkel együtt. De aztán kiderül, hogy miért és onnantól lapos, nevetséges és elcsépelt...[spoiler]zombies[/spoiler] (kiválasztási módszer: külföldi könyvesboltban, új könyvek hátlapjának olvasgatása alapján)

Lori Brighton: The Beautiful Ones (csak egy bevezető novella egy trilógiához, amit már nem olvastam) Közepesen indul, megismerünk egy lányt, akit valamiért elzárt táborban tartanak valakik, egyéb fiatal emberekkel együtt. De aztán kiderül, hogy miért és nem onnantól lapos, fárasztó és elcsépelt, hanem még mielőtt kiderülne, mivel az olvasó a sztereotípiákból viszonylag hamar rájön magától... [spoiler]vampires[/spoiler] (kiválasztási módszer: dystopia kategóriában hozta a kindle, és ingyen volt)

Erika Johansen: The Queen of the Tearling Miért ó miért indítanak elsőkönyves fantasy írók trilógiával? Gyakorolhatnák kicsit rövidebb kerekebb történeteken az írás tudományát először. Erikának még gyakorolnia kell az írást is, meg azt is, hogyan bontsa fel 3 részre a történetét úgy, hogy az első könyvben is legyen valami. (kiválasztási módszer: külföldi könyvesboltban, új könyvek hátlapjának olvasgatása alapján)

Tapasztalat: a kiválasztási módszerem talán nem a legtökéletesebb... Valaki ajánljon valami jó könyvet!