Melyik animét láttad legutóbb? Hogy tetszett?

Started by Feldin, 2006-03-09, 09:10:16

Previous topic - Next topic

LiaLia

Porco Rosso
Mesefilmnek tűnő komolyabb történet, sok humorral megfűszerezve.
Az I. világháború után, mikor hidroplánokkal repkedtek és virágzott a kalózkodás, egy rejtélyes módon disznóvá változott mesterpilóta lesz a kalózok rettegett ellenfele.
Az időnként meseszerű történetbe jól belevegyítették az akkori gazdasági válságot, a hadsereg és egyben a haza felé a kötelezettségeket, a bajtársiasságot, még a pilóták Tejútját is, ahogy a lelőtt gépekkel belevegyülnek egy közös áramlásba, és mindeközben egy romantikus szerelmi szál is követhető.
Nekem tetszett a humora, az olasz jellegzetességek megmutatása, remekül festették meg a kisebb adriai szigeteket és tájakat.

10/10  :cool:

A könyvek hercege
Egy nagyon kedves történet, ahogy a mesékből valóság lesz, aztán a valóságból mese születik, majd a mese és a valóság egyidőben, egyszerre történik.
Mennyi véletlennek kell megtörténnie, hogy oda jusson az ember, ahová tényleg menni akart. Mennyire fontos a kitartás, egymás támogatása odafigyeléssel.
Nagyon jó történet, jó meseszövéssel, egy kis varázslattal, nagyon jó, kedves humorral.

10/10  :cool:

Member

Mennyire jól ellensúlyozod a komor pasikat. ^^

motifator

Quote from: Member on 2009-10-07, 11:30:49
Mennyire jól ellensúlyozod a komor pasikat. ^^
lol agreed, bár eddig csak pozitív kritikát olvastam tőle.
Amúgy részemről a Porco Rosso elmegy, nem rossz, de nem is valami über EPIC cucc. A könyvek hercege (ismertebb nevén Whisper of the Heart, vagy ami nekem sokkal jobban tetszik, az az If You Listen Closely) viszont nagyon bejött. Egészen más, mint a többi Ghibli, sokkal inkább középiskolás romantikus, mint szokásosan Ghiblis-mesés. Hozza a stúdiótól megszokott nyugodtság és aranyosság faktort, de érződik, hogy ez most nem egy Miyazaki vagy Takahata, hanem egy másik rendező. Kár, hogy több filmet nem rendezett.
Nothing amazing happens here, and you get used to that: used to a world where everything is ordinary.
Every day we spend here is like a whole lifetime of dying slowly.

LiaLia

#7413
Quote from: Member on 2009-10-07, 11:30:49
Mennyire jól ellensúlyozod a komor pasikat. ^^
:smile: ez kedves tőled, főleg, hogy 99%-ban férfiemberek járnak erre.

Quote from: motifator on 2009-10-07, 12:32:48
Amúgy részemről a Porco Rosso elmegy,
A Porco Rosso-ban a vegyítés tetszett, ahogy a meseszerűséget, humort és a valós háttértörténéseket, a háborús helyzetet összehozták. És ahogy megjelenítették az olasz szokásokat, jellegzetességeket és az amerikai "sztárságot". Ami miatt meg főleg kiemelkedett nekem az a jelenet,
[spoiler]amikor elkezdi mesélni, hogy hogy került sűrű ködbe egy légicsata közben. Akkor már sejtettem, hogy ez egy halálközeli jelenet lesz. Amikor meg mutatták, hogy kiemelkedik a sűrű felhőből és ott találja magát egy felhőóceánban, ahol mintha megállt volna az idő, és az égen felül ott egy áramló sáv, majd közelebbről látszik, hogy az elhunyt pilóták a gépeikkel alkotják azt az áramlatot, ahogy tömegével repülnek
Nekem zseniális kép volt. Nagyon misztikus, mégis modern kozmikus őskép. Az indánoknál a vadászok az Örök Vadászmezőkre mennek, a germánoknál a Valhallába, itt meg a felhők fölött, egy felhőóceán fölött egy égi, Tejútszerű áramlatba, ahol örök időkig, vagy az idők végezetéig repülnek a pilóták, akiknek az élete volt a repülés.[/spoiler]

Kuroi Tenshi

Code Geass és Code Geass R2

Gondolkoztam azon, hogy mit írjak róla úgy, hogy
ne lőjek le fontos poénokat azoknak, akik még nem
látták, de talán egyszerűbb, ha nem is írok (itt) a
történetéről sokat. Szövevényes, csavarokkal teli;
ahogy a főszereplő igazi céljaiban is néha bizony-
talankodunk, még akkor is, ha mi sokkal többet látunk
a valódi énjéből, mint a többi szereplő. A vége pedig..

Remek darab, kifejezetten ajánlott annak, aki még
nem látta volna, és szereti a komolyabb-keményebb,
elgondolkoztató animéket.

bimanc

Basquash:

Ehh. Ez egy nagy ökörség volt, de sajnos nem több. Úgy éreztem, valami nagyot akar mutatni, kb mint a TTGL, de úgy néz ki a kosárlabdából nem lehet olyan frappáns analógiákat kihozni, mint a fúrókból. Az átlagos színvonala nem volt rossz, de a végére egy epic befejezést akartak, egy olyan sorozathoz, amit nem lehet komolyan venni. A zenék mindesetre nagyon jók voltak, meg poénból se volt hiány. És ne felejtsük a tanulságot: az egész világot, meg az életet, meg mindent a kosárlabda hozott létre, minden e körül forog, ez a legfőbb univerzális erő a világegyetemben. Persze egy pár Nike cipő se árt, ha az ember hős akar lenni.
8,5/10 a zene, meg a látvány miatt.

LuckyDingo

Quote from: bimanc on 2009-10-10, 18:47:41

+1
A végén már dőltem, mikor Navi megjelent szárnyakkan a lábán egy Nike cipős dobozzal a kezében... mint egy groteszk angyal XD Rendesen elcseszték az egészet.. de tényleg a látvány iszonyat jó volt és zene is.. a történet gagyi.. sok szereplő volt és lehetett volna mindegyikre sokkal többet építeni.
Szinte senkiről nem derült ki semmi. Sajnáltam.. tetszett ez a mecha kosár :)
5/10 ..mert nálam a story és a karakterek sokat számítanak..

LiaLia

Ghost in the Shell, Innocence

Egy kis szünet után folytattam a Ghost sorozatot, remélem azóta K. Tenshinek is regenerálódott a frizurája  :smile:

Összességében lenyűgöző volt, bár ez nagyon más, mit az első, vagy az utolsó rész, elég tömény, nehéz és összetett.
A zene nagyon jó, grafikailag a nagyon élénk színek és a fények, elmosódottság miatt sokkal intenzívebb hatású volt, mint az előzőek, vagy az általában "szokott" anime kinézet.
Történetileg sokrétegű és komplex.
Alaptörténetként a nyomozás, akciók követhetőek voltak, és fordulatos. Bár összességében inkább filozófikus, úgyhogy aki az akció miatt nézné, készüljön fel rá, hogy csak kb. 10 %-ban fog olyant látni.
Rengeteg idézet van benne. A japánok eleve szimbólumokban, képekben, sűrített élményekben is gondolkodnak, akár a haikukban, a koanok, vagy az írásuk is így jelenik meg. Arra gondoltam, hogy a sok idézet ezeknek a nyugati formája is lehet.
Ebben, ahogy az első részben is feszegetik az értelem, élő és élettelen, gépek és képességek határait. Nekem nagyon jól megjelent az az ősi emberi vágy, hogy teremteni akar az ember, és a maga hasonlatosságára. Nem véletlen, hogy akár az istenkép is bizonyos határig emberi forma,  vagy az ufók idegen lényeit is emberformájúnak akarja látni az emberiség. Pedig inkább feltételezhető, hogy más genetikai állománnyal rendelkeznek, ha léteznek, és elég kicsi lehet a valószínűsége, hogy 4 végtagjuk, 1 fejük legyen.
A misztikusok lépnek tovább ezen, felismerve, hogy az emberi mindenhatóság, és mindenre hasonlatosság is egy emberi illúzió, és ők Istent már sokkal inkább fénynek feltételezik. Ebben a részben ez a hálózatként jelenik meg szerintem, végtelen memória, végtelennek tűnő elérhetőség és valamiféle mindenhatóságként, ami az ellenőrizhetőséget, és a beavatkozásokat is jelenti.
Az még külön érdekes volt nekem, ahogy az "ellenség" kínai környezetben jelenik meg. Gondolom azért még él valamennyire a japán lelkek mélyén a kínai-japán ellentét  :smile:

Összességében 10/10, bár az igaz, hogy a végére már tényleg túl soknak éreztem az idézeteket. Anime történetnek nehezen emészthető, filozóf filmnek sokkal inkább jó, érdemes újranézni.

Xzone

Quote from: bimanc on 2009-10-10, 18:47:41
Basquash:

Ehh. Ez egy nagy ökörség volt, de sajnos nem több. Úgy éreztem, valami nagyot akar mutatni, kb mint a TTGL, de úgy néz ki a kosárlabdából nem lehet olyan frappáns analógiákat kihozni, mint a fúrókból. Az átlagos színvonala nem volt rossz, de a végére egy epic befejezést akartak, egy olyan sorozathoz, amit nem lehet komolyan venni. A zenék mindesetre nagyon jók voltak, meg poénból se volt hiány. És ne felejtsük a tanulságot: az egész világot, meg az életet, meg mindent a kosárlabda hozott létre, minden e körül forog, ez a legfőbb univerzális erő a világegyetemben. Persze egy pár Nike cipő se árt, ha az ember hős akar lenni.
8,5/10 a zene, meg a látvány miatt.

A vége felé elég gyerekessé vált szerintem, de az utolsó 2 rész tetszett. A Nike reklám zavaró, de a kosárlabdás teremtésmítosz és a sorozat világa úgy általában kifejezetten jó. Dan és Rouge kapcsolatát azért még kicsit vihették volna tovább a végén.

Azért vicces belegondolni, honnan hová jutott el a történet és a karakterek. Így visszanézve szerintem volt annyi cselekmény ebben az animében, mint három másikban :)

A Satelight stúdió pedig nagyon érti a dolgát. Csak a Macross Frontiert és a Noeint láttam tőlük ezelőtt, de azt hiszem, most belenézek több más sorozatukba is.

bimanc

Basquash:

A világa (mind a képi, mind amiben játszódott) szerintem is nagyon jól kidolgozott, folyamatosan pörgött a történet, rengeteg szereplő tűnt fel, de valahogy a részletek, a karaktere és a köztük lévő kapcsolat bemutatása kimaradt, meg olyan szétszórt az egész. Én már akkor fogtam a fejem, amikor elindultak a holdra, mondom jóvan megjöttek a protossok is, de később is voltak fárasztó dolgok. Tipikusan olyan sorozat, ami jó amíg megy, de a vége gyenge, mint a Soul Eater.

GITS: Innocence:

Hjajj, ezt még egy nagyon hiányos felirattal néztem, és csodálkoztam, hogy nem értem mi történik. De ettől függetlenül megfogott, a zenéje és a hangulata isteni, a sztori meg elmegy.

Moha

Eve no Jikan (AniDB link)

Most fejeztem be, és azt kell mondjam, nagyszerű alkotás. Amit lehet, kihoztak a pár részes sorozatból. Gyönyörű grafika (bár eléggé látszik rajta a 3D), elgondolkodtató történet, jó karakterek. Le a kalappal a készítők előtt! :zen: Eleve szeretem a sci-fi animéket, ez pedig még drámai elemeket is tartalmazott, ill. tényleg elgondlkodtatott a morális kérdéseket (robotok és emberek közti különbségek) feszegetve.

Összességében: 10/9 (bár nem tartom kizártnak, hogy majd megnézem újra és 10 pontot adok rá :) )

Elég hamar végig lehet nézni, Crunchyroll-on már kint van az összes rész, ajánlom mindenkinek!

Próféta

Quote from: LiaLia on 2009-10-08, 22:38:04
Ami miatt meg főleg kiemelkedett nekem az a jelenet,
[spoiler]amikor elkezdi mesélni, hogy hogy került sűrű ködbe egy légicsata közben. Akkor már sejtettem, hogy ez egy halálközeli jelenet lesz. Amikor meg mutatták, hogy kiemelkedik a sűrű felhőből és ott találja magát egy felhőóceánban, ahol mintha megállt volna az idő, és az égen felül ott egy áramló sáv, majd közelebbről látszik, hogy az elhunyt pilóták a gépeikkel alkotják azt az áramlatot, ahogy tömegével repülnek
Nekem zseniális kép volt. Nagyon misztikus, mégis modern kozmikus őskép. Az indánoknál a vadászok az Örök Vadászmezőkre mennek, a germánoknál a Valhallába, itt meg a felhők fölött, egy felhőóceán fölött egy égi, Tejútszerű áramlatba, ahol örök időkig, vagy az idők végezetéig repülnek a pilóták, akiknek az élete volt a repülés.[/spoiler]
Én is nagyon szerettem benne ezt a jelenetet.
Meg mint a legtöbb Ghibli műnél, itt is ámulatba ejt a hangulattal harmonizáló zene tökéletes megválasztása.

Quote from: Kuroi Tenshi on 2009-10-09, 17:40:09
Code Geass és Code Geass R2
Irigyellek, hogy képes voltál a jó részekre figyelni, és elsiklani a borzalmas színpadiasság felett. Én is láttam a jóságot, néhol a gyöngyszemeket az alkotásban, de mindig tele volt számomra erősen zavaró elemekkel.

kelvor

Quote from: Moha on 2009-10-10, 23:43:48
Eve no Jikan (AniDB link)

Szerintem must see kategória. Jó lenne látni több, hasonló hangulatú és témájú művet.

Kuroi Tenshi

Quote from: Próféta on 2009-10-11, 00:16:02
Quote from: Kuroi Tenshi on 2009-10-09, 17:40:09
Code Geass és Code Geass R2
Irigyellek, hogy képes voltál a jó részekre figyelni, és elsiklani a borzalmas színpadiasság felett.

Akkor még az epic befejezés hatása alatt voltam, ami
mindezt feledtette velem. Jó, persze, az egész Code
Geass sorozat op, ed és néhol zenéje szörnyű volt, néhány
jelenet színpadiassága és gaylord kézmozdulatai annyira
el voltak túlozva, hogy már fájtak, a mecha-harcok itt-ott
szörnyűek voltak, voltak benne inkonzisztens, logikátlan,
vagy akár lehetetlen dolgok is, stb, de a történet volt a
lényeg, és az mindenért kárpótolt, főleg a végével.
Legalábbis akkor még úgy gondoltam, és nem esett le
az R2 utalás, nem gondoltam bele, hogy mi az az emlék-
áradat és ki a hajtó a szekeren... ez mondjuk egy kicsit
levon a hatásából, de így is elég ütős lett a vége.

frozenstein

Koi Kaze rewatch
Ez az anime még mindig zseniális. A vérfertőzés témáját közelíti meg komoly oldalról, ráadásul az animáció sem a szokásos 'kawaii' fajta. Viszont számomra a végére[spoiler]egy csöpp árnyék vetült, merthogy nem mehetnek el minden évben a vidámparkba, ha azt lebontják.[/spoiler]Annak idején nem emlékszem, miért adtam rá 7-et, de ez most 9/10. Ajánlom mindenkinek, aki még nem látta.

Dreamcleaver

#7425
Quote from: frozenstein on 2009-10-12, 18:57:01
Koi Kaze rewatch
Ez az anime még mindig zseniális. A vérfertőzés témáját közelíti meg komoly oldalról, ráadásul az animáció sem a szokásos 'kawaii' fajta. Viszont számomra a végére[spoiler]egy csöpp árnyék vetült, merthogy nem mehetnek el minden évben a vidámparkba, ha azt lebontják.[/spoiler]Annak idején nem emlékszem, miért adtam rá 7-et, de ez most 9/10. Ajánlom mindenkinek, aki még nem látta.

A végén a park/vidámpark (már nem emlékszem, rég láttam) elbontása sztem egyértelműen arra utal, hogy a kapcsolatuk halálra van ítélve a társadalom elutasítása miatt. Tiszavirág életű boldogság.

"But there's no sense crying
over every mistake
You just keep on trying
till you run out of cake"
- GLaDOS

motifator

#7426
Jó látni, hogy vannak páran, akiknek hasonlóan tetszett a Koi Kaze, mint nekem. Alapvetően nem bírom a testvér-szerelmes animéket, mondjuk lehet, hogy eddig csak szarokat láttam (Boku wa Imouto ni Koi o Suru, Angel Sanctuary, fúj bazz, miért néztem én ilyeneket egyáltalán?).
De a Koi Kaze nagyon jó. Annyira valóságosnak hat, hogy már ijesztő. Egy ilyen szituációban pont olyan szánalmas alaknak képzelném el magam, mint a főszereplő srác. Minden tette, gondolata, reakciója hiteles, valódi.
Remek sorozat, ajánlom megnézni, még akkor is, ha alapvetően taszít a téma. Persze egy kicsi nyitottság, elfogadni készség nem árt hozzá.

Edit: csak most esett le, hogy ezzel a posttal ősi tag lettem :)
Nothing amazing happens here, and you get used to that: used to a world where everything is ordinary.
Every day we spend here is like a whole lifetime of dying slowly.

Member

A fősrácot utáltam, de maga a sorozat tetszett. Akármennyire is eseménytelen volt, nem unatkoztam alatta, valahogy érdekelt, mi lesz a vége.

Moha

Hmmm... lehet, hogy meg kéne nekem is újra néznem. Elég rég láttam már. Maga a sorozat szerintem is jó. Igazából Motifator véleményét tudom erősíteni. Nagyon valósak a srác reakciói.

Darkstar

A Koi Kaze-t én is szeretem, de nekem a "témából" a kedvencem a Candy Boy (aminek még mindíg nem tudom, hogy sikerült ilyen címet adni). Kicsit lassú ugyan, de az egésznek van egy hangulata, ami nekem nagyon bejött.
小野寺梓のラブリーすきぴちゃん

Prof. William

A Candy Boy tényleg aranyos csak hogy lehet ilyen címet adni amikor egy darab srác nem szerepel az egész animében? :)

Zen

Jobb kérdést mondok: egy Candy Boy című számnak miért yuri love ikerlányos klippet rajzolnak?

To Aru Majutsu no Index
Index FAIL
Misaka(s) rule
Touma az első és utolsó részeket leszámítva nem volt idegesítő, a középsőkben meg más adta elő helyette a love and sunshine monológokat.
Kuroko hangja/lejtése egyrészt idegesít, másrészt pont az teszi királlyá a karaktert. :Kiraly:
A zene nagyon jó, a graf tetszik (Touma frizuráját elkönyveltem permanensen elfeküdtnek, úgy nem zavart :D). Az arc-ok egy része jó, egy része gáz volt ("brühühü 60szor el kel nekeml mondani h nem vagyok szörny, brühühü"...inkább rúgták volna le a tetőről ha ilyen nehéz a felfogása), a legszimpatikusabb arc meg pont csak egy rész volt -_- (amikor rájuk küldik az orgyilkost mert kezdenek nem-hivatalos frakciót alkotni).
7,5-8/10
Satan isn't the answer when one's in pain. It's god and candy.
In short, sex is great for the species, and it made me who I am today... as in, alive.
&fmt=1

NLZ

A zene említésétől most eszembe jutott Member véleménye az ostről. :D
[reserved]

Cobra

Zen, ha tetszett Misaka meg Kuroko, akkor állj neki nézni a To Aru Kagaku no Railgun-t is :) Most indult, még csak 2 rész ment le.
Hide and fear, Cobra Commander is here !

Zen

Quote from: Cobra on 2009-10-13, 21:27:36
Zen, ha tetszett Misaka meg Kuroko, akkor állj neki nézni a To Aru Kagaku no Railgun-t is :) Most indult, még csak 2 rész ment le.
Tudomtöltömnézem. :D
Satan isn't the answer when one's in pain. It's god and candy.
In short, sex is great for the species, and it made me who I am today... as in, alive.
&fmt=1

Member

Quote from: NLZ on 2009-10-13, 18:54:35
A zene említésétől most eszembe jutott Member véleménye az ostről. :D
Külön tetszett, hogy a Railgun-ban is megmaradt az Ibiza hangulat, itt már nem FAIL, hanem WIN. :D

LiaLia

#7436
Chihiro Szellemországban
Ez egy igazi mese, egy igazi kislányról, nekem tetszett.   :cool: Van benne eltévedés, szellemek, boszorkányok, piszkos munkát kell végezni, kitartani az elhatározás mellett, segíteni a rászorulóknak, és végül jutalmul jó megoldás kerekedik belőle. Végig érdekes volt a történet, a zene illeszkedett az animéhez, és képileg is voltak igencsak érdekes, meseszerű szereplők.
Abban a jelenetben, mikor[spoiler]
megjelenik egy Láp isten, és a fürdés közben derül ki, hogy nem is az, hanem Folyam isten, csak rengeteg mocskot, alkatrészt benyelt,[/spoiler]
nekem jól mutatta a környezetszennyezést, mennyi minden szemét, kacat kerül a folyókba, vizekbe, és mennyire be tudja mocskolni azt.

Összességében: 10/10  :cool:

Antique Bakery

Tetszett, jó kis anime a sounen-ai! kategóriából. Aki kedveli ezt a stílust, annak ajánlom, főleg hölgynézőknek  :cool:
Egy frissen nyíló cukrászda életét lehet nyomonkövetni, és milyen jó látvány, ahogy 4 bishi forgolódik a konyhában, szebbnél-szebb süteményeket készítenek, majd az érkező vendégek kívánságát lesve, gyönyörű leírásokkal ajánlják a finomságokat. Közben alakul a sorsuk, egy bűnügyi nyomozás is folyik, sorra derülnek ki részletek Tachibana múltjából. Könnyed humorú, sok a helyzetkomikum, többször előjönnek, főleg az elején a meleg-hetero különbségek, de ezt nagyon jól feloldják a poénokkal.
A zene nagyon tetszett, opening, enging kedvenc lett, időnként barokkos, mégis modern háttérzene hallatszik. Képileg a hagyományosabb szereplőrajzolást keverték a 3D-s hátterekkel. Ez időnként nekem érdekes volt, bár a vége felé kicsit túl egyszerűnek is tűnt a háttér. Az egész animének van egy barnás-szürkés-drappos alapszíne, amivel egy nagyon sajátos hangulatot teremtettek.
Külön jó volt a magyar hardsub. Fairyéktől eddig is jó munkákat láttam, jól illeszkedő szöveg, magyaros fordítások, és az enyhén barnásan színezett betűk is jól olvashatóak voltak, úgyhogy neki ezért külön köszönet.  :cool:

Összességében, mint bishi cukrászda: 10/10  :cool:

motifator

Quote from: LiaLia on 2009-10-15, 22:11:12
nekem jól mutatta a környezetszennyezést, mennyi minden szemét, kacat kerül a folyókba, vizekbe, és mennyire be tudja mocskolni azt.
A környezetvédelem témája elég gyakran előkerül Miyazakinál. Tessék Mononoke Himét vagy Nausicaa-t nézni, mindkettő remek rajzfilm. Az utóbbi nekem a személyes kedvencem az összes Miyazaki közül.
Nothing amazing happens here, and you get used to that: used to a world where everything is ordinary.
Every day we spend here is like a whole lifetime of dying slowly.

bimanc

Quote from: LiaLia on 2009-10-15, 22:11:12
Chihiro Szellemországban
Ez egy igazi mese, egy igazi kislányról, nekem tetszett.  :oops:

Na, Chihiro nagyon jó, nem kell szégyellni.  :ejnye: Igazi kellemes családi film, nem véletlenül kapott díjat is.

Motifator: Nausicaa nekem is az egyik kedvencem, csak mindig az Inukami második része jut róla eszembe.  :lul:  (azért mindkettő tetszett)

LiaLia

Quote from: motifator on 2009-10-15, 22:23:08
Quote from: LiaLia on 2009-10-15, 22:11:12
nekem jól mutatta a környezetszennyezést, mennyi minden szemét, kacat kerül a folyókba, vizekbe, és mennyire be tudja mocskolni azt.
A környezetvédelem témája elég gyakran előkerül Miyazakinál. Tessék Mononoke Himét vagy Nausicaa-t nézni, mindkettő remek rajzfilm. Az utóbbi nekem a személyes kedvencem az összes Miyazaki közül.
A Mononoke lenne a következő anime, amit néznék tőle.

Quote from: bimanc on 2009-10-16, 00:06:19
Quote from: LiaLia on 2009-10-15, 22:11:12
Chihiro Szellemországban
Ez egy igazi mese, egy igazi kislányról, nekem tetszett.  :oops:
Na, Chihiro nagyon jó, nem kell szégyellni.  :ejnye: Igazi kellemes családi film, nem véletlenül kapott díjat is.
Elnézést, csak most láttam, hogy milyen emotikon van ott, a cool-t gondoltam oda, úgyhogy kijavítottam.  :smile: Szóval tetszett, és jó anime.