Melyik animét láttad legutóbb? Hogy tetszett?

Started by Feldin, 2006-03-09, 09:10:16

Previous topic - Next topic

-OJ-

#10500
Buddy Complex - Befejező részek

Minden benne volt, ami a lezáráshoz feltétlenül kellett, de egyébként rendesen összecsapták az egészet. A politikai vonal a sorozatban nem sok szerepet játszott, itt viszont egyenesen ostobának hatott a sok puccs, és ahogy tíz percenként előálltak egy új csodafegyverrel vagy kísérleti technológiával, az időutazásra pedig már tényleg minden hülyeséget rá tudtak húzni.

Ez a két epizód végülis nem állt másból, mint egy lézershowval egybekötött hatalmas űrcsatából, ami nem kicsit értelmetlenné tette az egész eddigi földi konfliktust, a megismert karakterek pedig semmire sem voltak már jók, csak ágyútölteléknek.

Legalább a befejezés Jó lett. Nem szórták tele túldramatizált halálokkal, minden a helyére került, az epilógust azonban idő hiányában most is rövidre vágták.

6/10




Seirei Tsukai no Blade Dance

Mint oly sok sorozat a szezonban, ez is egész erősen kezdett, hogy aztán a negyedik részt követően menthetetlenül belefulladjon a tucat hárem ecchik feneketlen mocsarába.

Értékelhető történetről nem is beszélhetünk. A cím alapján elvárhatnánk, hogy a Blade Dance bajnokságról szóljon a sorozat, de a 12rész alatt el sem jutnak odáig, csak unalmas kis mondvacsinált konfliktusokkal, meg az elengedhetetlen slice of life szituációkkal(tényleg muszáj volt még a Valentín napot is beleerőszakolni?) van telefillerezve az egész cselekmény.

Mindezt persze csak azért, hogy a végére összeálljon a csapathárem, és ez nem is lett volna olyan nagy baj, ha legalább normális karakterépítéssel telik az első évad. A lányok azonban csak a legegyszerűbb sablonjellemek, akiket megjelenésben csak a szem- és hajszínük valamint a mellméretük különböztet meg egymástól. A múltjukból egy apró részletet tudunk csak meg, ráadásul szinte mindegyik egy hiperagresszív tsundere, akik féltékenységükben ok nélkül hülyére verik a balek főszereplőt amiért egy másik lány hozzádörgölőzik. És ez történetesen a sorozat egyetlen humorforrása, amit egy epizódban legalább háromszor elsütnek, egyre jobban megutáltatva a nézővel a lányokat, különösen Clairet.

Harcok...vannak, de sok vizet azok sem zavarnak. A szegényes tőkének köszönhetően animációra nem igen futotta a stúdiónak, így az összecsapások rendszerint csak egy suhintásból és állóképes mozgásokból állnak (amik már 10évvel ezelőtt is gyatrának hatottak), valamint a legolcsóbb varázssugarak lőnek ki szinte mindenből, legyen az kard, kéz, drágakő, stb. De mégis azt mondom, hogy ezen a téren a készítők kihozták a tőkéből a maximumot, mégha a végeredmény nem is látványos, se nem izgalmas.
A gond inkább a csapnivalóan rossz, egyenesen szánalmas ellenségekkel van. Jio egy határtalanul beképzelt, ugyanakkor egy röhejesen gyenge rosszarcú. Mintha a Fate-sorozat Gilgameshe úgy osztaná az észt, hogy közben nincs egy kardja sem :p Az egyszerűen fárasztó a legtalálóbb kifejezés rá, és még az egyébként tehetséges Yoshitsugu Matsuoka (gyengébbeknek SAO-Kirito) sem tudja érdekessé tenni a karakterét. Restia pedig egy nagyon vacak Suigintou-klón, aki végig csak sejtelmesen nevetgél az orra alatt, és magasan ülve szórja a fekete tollait, egyébként semmit nem csinál a sorozat alatt, és az sem derül ki, ő egyáltalán miért lett ellenfél?

A rajzolás színvonala itt is ingadozó, és akárcsak a Rail Wars!-ban, most is a közelikre de még inkább az ecchi szituációkra fordították a legtöbb figyelmet. Amiből aztán akad bőven, szinte minden epizódba belegyűrnek valami fétist és meztelenséget, még akkor is ha nem illik oda. Kedvencem az volt, mikor a küldetés közepén és egy ellenséges területen belül a lányok vígan elmentek onsen-fürdőzni, rituális HP-feltöltés címen :p

Nem mondanám, hogy rossz a sorozat, egyszerűen csak semmi értékelhető nincs benne, ami kiemelné az abszolút átlagból. Sztori nincs, a karakterek fantáziátlan sablonok nulla háttérrel (a szöszkére azt hiszem ki sem tértek), a harcok a legegyszerűbb elemeket használják spórolás céljából. Moé és ecchi az ugyan van, de a teljes meztelenséget nem merték bevállalni, főleg nem a loli Estnél.
Teljesen ugyanaz mint a Hagure Yuusha no Estetica. Ott kizárólag az übermacsó főhős húzta feljebb az értékelést, de az itteni, a lányok elnyomása alatt szenvedő balek azonban erre nem képes, így marad a 5/10-es értékelés.

Folytatást Nem Kérek  :lame:

SaiyaGin

Tavaszi szezon #2
(Bokura wa Minna Kawaisou, Hitsugi no Chaika, Captain Earth)

frozenstein

Gokukoku no Brynhildr
Az Elfen Lied mangakájának most futó mangájából készült --> sok felesleges gore. A töténet a közepéig még elviselhető, de amit az utolsó részekben összehoztak az már nekem sok volt :ejj:.
5/10

Soredemo Sekai wa Utsukushii
Érdekes fantasy setting, politika/intrika ( :cool:) és végre egy szerelmi szál, ami halad is valahová. A vége ugyan hagy helyet a folytatásnak, és a manga még fut, de én elégedett voltam vele így is, ha lesz következő évad persze megnézem majd.
10/10

-OJ-

M3: Sono Kuroki Hagane

Ha röviden akarom leírni a címet: Szenvedés, szenvedés és meg több szenvedés.
A sorozat első kétharmada semmi másból nem állt, csak a karakterek szenvedéséből. Attól, hogy egyedül vannak, mert a gondolataik összefonódnak ha akarják ha nem, amiért harcolniuk kell mert támad a lelkekből fakadó sötétség, stb. És mivel az írók semmit nem magyaráztak meg az elején, így a nézőnek is csak az unalmas kínszenvedése jutott.

Aztán a 15résztől szerencsére elkezdték megmagyarázni a dolgokat, beleértve a múltat és ezáltal a karakterek is értelmet nyertek, legalábbis a főszereplők, a végére kialakítva egy kiszámítható konfliktust. Bevallom, kicsit többet vártam egy [spoiler]világpusztító szerelmi háromszögnél[/spoiler] de legalább kihoztak belőle egy vállalható sztorit. Mondjuk ezért kár volt ennyit kínozni az egyébként elég érdektelen karaktereket, a srácok közül is nyugodtan el lehetett volna veszíteni vagy hatot mert semmit nem számítottak, meg úgy összességében mindenki jobban jár, ha csak 12részes a sorozat.

Technikailag szerencsére rendben volt, bár a nagy sötétségnek köszönhetően a harcokból alig lehetett látni valamit, de így CG-mechák sem szúrták annyira a szemet.

6.5/10

frozenstein

Kanojo ga Flag o Oraretara
Először egy NouCome ver.2-nek tűnt, gondoltam majd itt is kapunk egy open end-et és kész, de nekik muszáj volt egy anime only lezárást hozni :ejj::[spoiler]Welcome to the Matrix! Neo Souta you are the One! :_piszka: :facepalm:[/spoiler]Egyszer nézhető.
7/10

No Game No Life
:hail: GODLY STUFF!
A karakterek, a történet, a fanservice, a humor, minden tökéletes volt. Futó LN adaptációtól kerek, lezárt történetet nem vártam, de azért remélem látunk még belőle folytatást.
ui.: A poén, ami leginkább bejött:[spoiler]A 6. rész végén a preview-ban az arrow in the knee utaláson percekig röhögtem. :lul:[/spoiler]
10/10

SaiyaGin

Quote from: -OJ- on 2014-10-04, 11:51:55
M3: Sono Kuroki Hagane

Ha röviden akarom leírni a címet: Szenvedés, szenvedés és meg több szenvedés.

Ezt se fogom megnézni.  :haha:

frozenstein

Black Bullet
Nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni. Mondjuk a lényeges háttérinfók nem derültek ki, de a történet jó volt, megnéznék egy folytatást.
10/10

danika230

Hanasaku Iroha

A gyenge nyári szezon után elővettem egy régebbi (2011-s) animét, annak reményében hogy valami jót is látok. Nem csalódtam.
A maga kategóriájába mindenképp a jobbak közé tartozik. Az egész sorozatnak kellemes hangulata volt. A szerelmi szál nem volt eltúlozva.
A karakterek egytől egyig szerethetőek voltak. A grafika nagyon szép volt ahogy a PA.Workstől elvárható. AZ OP/ED páros nem az én ízlésem volt, de a sorozathoz tökéletesen illet.
Erős 9/10

Isley

Tenkuu no Escaflowne (Vision of Escaflowne)
1996, 26 rész


Ezt néztem mostanában. Egy végig nagyon izgalmas, fantasy sorozat, amely a Gaea-n játszódik, egy égitesten, ahol egyszerre látható a Föld és a Hold is. A sorozat nagyon pörgős volt, ahogy nyomon követtük főszereplőink sorsát, úgy mutatta be Gaea királyságait, hercegségeit, s egyre többet tudtunk meg az ellenséges Zaibach birodalomról, valamint Gaea múltjáról, létrejöttéről. Ez utóbbi nagyon érdekesre sikeredett. Kicsit a jóval későbbi Gundam 00-t juttatta eszembe, mert itt is azért folytatták a jók a háborút, hogy örökre véget vessenek annak, a Guymelefek hasonló, bár nem egészen emberformájú mecha-k voltak mint a mobie suit-ok, és a főszereplő Van Fanel király jelleme is hasonlított Setsuna F. Seiei-hez, vagyis céljait illetően nagyon határozott, introvertált személy volt, aki a háborút akarta megállítani, az egyéni ambíciók pedig csekélyek voltak, népe (Gundam a Föld) sorsát nézte csak. A lezárás is tetszett, shoujo sorozat lévén a végén már kicsit sok romantika elnézhető, de a legvégső jelenetek tényleg nagyon szépek voltak, és sokat elárultak arról, hogy tovább. Van Fanel valamit elért, és tudja is, hogy mit kezdjen művével.

A karakterek nagyon szimpatikusak voltak, a legtöbb a klasszikus főhősöket testesítik meg, néhol klisétől sem mentesek, de olyan szépen és részletesen sikerült a főbb szereplőket bemutatni, hogy ez a sorozat jó munkát végzett abban, hogy megkedveltesse velem a legtöbb karakterét. Főleg Van Fanelt, Fanelia királyát emelném ki, valamint Folkent és Allen Schezart.

8/10

Most valami hasonló után fogok kutatni.

Cobra

Meg ne felejtsük el kiemelni Yoko Kanno zenéjét, ami még tovább emelte a sorozatot.
A filmet viszont ha még nem nézted meg, akkor várjál vele egy kicsit, mert nem lesz jó megnézni közvetlenül a sorozat után.
Hide and fear, Cobra Commander is here !

Isley

Quote from: Cobra on 2014-10-08, 21:01:20
Meg ne felejtsük el kiemelni Yoko Kanno zenéjét, ami még tovább emelte a sorozatot.
A filmet viszont ha még nem nézted meg, akkor várjál vele egy kicsit, mert nem lesz jó megnézni közvetlenül a sorozat után.

Hát tényleg ne. Nem is értem, hogy hagyhattam ki a beszámolóból. A zenei aláfestés valami páratlan hangulattal szolgált.

Még nem néztem meg. Akkor várok vele. Egyébként valaki ismeri itt a "Seirei no Moribito" sorozatot? Ezt tervezem nézni most az Escaflowne után.

Junchi

Quote from: Isley on 2014-10-09, 13:26:49
Egyébként valaki ismeri itt a "Seirei no Moribito" sorozatot? Ezt tervezem nézni most az Escaflowne után.

Yupp, de én inkább lebeszélnélek róla. Alapvetően nem rossz sorozat, vannak kiemelkedő elemei, de ugyanígy átlagos, átlag alatti megoldásokban is bőven tobzódik. A főhősnő karakterfejlődését spec nem úgy képzeltem el, ahogy végül megvalósították és a közepe valami rémesen rossz, kábé 2 epizódnyi cselekmény van 10 részre elhúzva.

Én inkább a Juuni Kokukit ajánlom, ami bár hosszabb, de IMHO kétezerszer jobb. Nálam a mai napig a fantasy animék magnum opusa, még úgy is, hogy kissé... lezáratlan.

frozenstein

Nisekoi
Az alapötlet érdekes, viszont teli van a szokásos hárem klisékkel (félreértések, időhúzás...stb.), ami kicsit fárasztó. Meglepett, hogy a közepe felé tényleg derült ki néhány dolog arról az ígéretről, de aztán[spoiler]behozták a harmadik kulcsos csajt :punny:.[/spoiler]Összességében tetszett, várom a folytatást.
8/10

kikuchiyo

#10513
Quote from: Junchi on 2014-10-09, 14:12:31
Quote from: Isley on 2014-10-09, 13:26:49
Egyébként valaki ismeri itt a "Seirei no Moribito" sorozatot? Ezt tervezem nézni most az Escaflowne után.

Yupp, de én inkább lebeszélnélek róla. Alapvetően nem rossz sorozat, vannak kiemelkedő elemei, de ugyanígy átlagos, átlag alatti megoldásokban is bőven tobzódik. A főhősnő karakterfejlődését spec nem úgy képzeltem el, ahogy végül megvalósították és a közepe valami rémesen rossz, kábé 2 epizódnyi cselekmény van 10 részre elhúzva.

Én inkább a Juuni Kokukit ajánlom, ami bár hosszabb, de IMHO kétezerszer jobb. Nálam a mai napig a fantasy animék magnum opusa, még úgy is, hogy kissé... lezáratlan.

Nem értek egyet, a Seirei no Moribito nagyon jó sorozat. A rajz, animáció végig egyenletesen magas színvonalú, a fantasy világ érdekes és eredeti, a történet pedig izgalmas. Igen, a közepén van néhány filler rész, amelyek azért kerültek bele, mert egy alapvetően rövid könyvet kellett 26 részben adaptálni, de ezek a részek sem rosszak. Cserébe van néhány karfamarkolóan izgalmas, kitűnő rész az eleje és vége felé.
Failure is the default option

Isley

@Junchi: Épp a Juuni Kokuki a másik, amit kinéztem. Kösz az ajánlást!

A Seirei no Moribito-t már letöltöttem, az első két rész megalapozta a sorozat sajátos hangulatát, plusz a grafika is nagyon szép. Eddig ígéretesnek tűnik a sztori is, így teszek vele egy próbát.

frozenstein

Yowamushi Pedal
Tipikus sport anime: lassú történetvezetés, túl sok angst, a minden második részben előforduló szenvedélyes monológokról nem is szólva. Ja, amikor vagy harmadjára játszották el, hogy a főhősnek az utolsó helyről kell visszamásznia az elejére, az már kicsit fárasztó volt :punny:. Viszont a harminc-akárhanyadik részben az Onoda+Tadokoro énekelve előzgetésen jót röhögtem :D. A vége cliffhanger, de már megy a folytatás, a teljesség kedvéért, majd megnézem ha véget ér.
8/10

Sakasama no Patema
Nem volt rossz, szerintem az alapötletből kihozták, amit ki lehetett másfél óra alatt. Tudományosan ugyan nem korrekt, de ezt nem is vártam tőle. Egynek jó.
8/10

Zelda

Aura: Maryuuinkouga saigo no tatakai
Egész jó kis film volt, hasonlít a Chuunibyou-ra de egy kicsit komolyabb hangvételű. De azért a végén az az asztalhegy (bocsánat, templom) az iskolatetőn... Na ismerjük el, egy lány ennyi idő alatt nem képes összehordani ennyit, + hány asztal volt már a suliban úgy mégis??? Oké nem kell az ilyesmit komolyan venni, de ez kiégetett.  ^^" Azért egynek elment.

frozenstein

Initial D Final Stage
Ennek is megértük végét. Egész jól sikerült ez a last battle, volt benne egy pár váratlan fordulat.
9/10

chilip

Bahamut: Genesis 04 - a zombi kapitánynál valami elszakadt bennem  :D

Zelda

Quote from: chilip on 2014-10-27, 21:03:53
Bahamut: Genesis 04 - a zombi kapitánynál valami elszakadt bennem  :D
:tezsvir:
Nagyon jó rész volt amúgy, szerintem.  :D

frozenstein

Kara no Kyoukai - Mirai Fukuin + Extra Chorus
Mindig jó még több Kara no Kyoukai-t látni, de az eredeti sorozathoz képest semmi különös: csak néhány side story meg kiegészítés. Jó lett volna látni pl. Mana interakcióját az eddigi szereplőkkel (Shiki, Mikiya, Azaka :D), de azért így is tetszett.
10/10

gerey

Monogatari Series: Second Season
Imádtam végig...
Még a recap részek is tetszettek, és a fanserviceből is visszavettek. :D

10/10

NLZ

Log Horizon
Nem rossz darab. Kár, hogy eléggé sok szálon futott a története össze-vissza, és nem volt mindegyik kellően érdekes. A gyerekek kalandozós részét kifejezetten unottan tekertem át. Fura, hogy az MNO hagyatékát elég szelektíven veszi elő. Pl a játék beli identitással alig foglalkozott, fel se merült olyan, mint hogy nem minden lány az valóban Meg a gyerek és a kezdő játékosok ekvivalens csoportot képeznek.
Szóval kb a felét kívágva sokkal izgalmasabb lehetett volna. Folytatásból is most lement vagy 4 rész, még se érzem, hogy annyi minden történt volna.
[reserved]


Isley

Kakumeiki Valvrave 1. évad (2013)

A Valvrave egy egész jó mechasorozatnak bizonyult, amin látszik is Ichiro Okouchi keze munkája.

Látványos és izgalmas volt az első évad, tele jó mecha csatákkal. Természetesen volt egy határozott Gundam-utánérzés, és ha már itt járunk, Code Geass-utánérzés is, de a Valvrave önmagában is megállja a helyét. Az iskolai élet itt elég meghatározó, és talán most először, nem zavart engem. A főszereplők gyerekek, de nem az idióta fajtából. A sorozatot nagyon feldobta számomra, hogy két fontos karakter hangját is két kedvencem adta: Cain ezredesét Ono Daisuke, A-drei Kirschbaum-ét pedig Jun Fukuyama. Nem csak azonos a Code Geass-szel a sorozat forgatókönyvírója, hanem még Lelouch hangja is itt van. Szóval tetszett. Bár két olyan különböző műfaj elegyítése mint a mecha és a vámpír, enyhén furcsa volt, de utóbbi nem volt annyira fajsúlyos, hogy zavaró legyen.

A karakterek közül három tetszett igazán. Cain ezredes volt az egyértelmű első. Ellentmondás nem tűrő hangjával, szilárd és megingathatatlan jellemével és a végén megtudhattuk a célját is, ami még inkább naggyá tette. Ő kiemelkedő volt a sorozatból. Emellett A-drei is jó karakter, valószínűleg az ő esetében nehéz elvonatkoztatni a hangjától. Valamint L-elfet is kiemelem, mert méltó ellenfele volt végig Cain ezredesnek.

Összességében távolról sem egy kiemelkedő alkotás, de szórakoztató és izgalmas volt végig.

frozenstein

Mujaki no Rakuen
A mangába is beleolvasgattam, és szerintem ez adaptációnak kicsit gyenge. A fanservice visszafogottabb, meg kaptunk 3 random chapter-t az elejéről :3x3:. A mangában sincs komolyabb történet, de azért itt zavaró volt hogy az első fejezet kimaradt. Érdeklődők figyelmébe inkább a mangát ajánlanám (vagy URAN eromangáit :D).
7/10

SaiyaGin

Ano Natsu de Matteru Special: két évvel a sorozat után játszódik, részben azt mutatja be, hogyan élik tovább a szereplők az életüket az utolsó részben történt események után,  egy rendrakás közben megtalált film kapcsán pedig részben visszatérünk a sorozat idejébe.
Nem volt túl érdekfeszítő, bár meg lehet nézni, de azzal se vesztetek sokat, ha kihagyjátok.

Isley

Kakumeiki Valvrave 2. évad (2013)

A második évad ott folytatja, ahol az első abbahagyta. Ebben már semmi iskolai élet, vagy vígjáték elem nincs, csak a nagy háború a Mágiusz ellen, akik a háttérből irányítják a világot, a Valvrave célja pedig ezt leleplezni. Elégedett vagyok a második évaddal: nagyon látányos csaták, összefüggő történet, nem kevés dráma, és jó karaktertörténetek. Néhol már inkább seinen sorozatnak tűnt, ugyanis a győzelmek kivívása minden esetben sok szenvedéssel és legtöbbször hősi halállal zárult, plusz volt egy-két nagyon elborult jelenet is. A JIOR diákjai nagyot küzdöttek, L-elf pedig remek terveivel segítette őket.

A második évadban Cain ezredes is többet szerepelt és egyértelműen főellenféllé vált. A karaktere végig zseniális volt. Amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ő képzelte, akkor is lehetett látni rajta, hogy ura a helyzetnek, a legkevésbé sem zavartatta magát a váratlan események miatt. Ezeket is belekalkulálta. A végén persze neki is el kellett buknia, de az ő karaktere szempontjából a lényeg nem is ez volt, hanem az, hogy hogy teszi. Így:
(1) A karaktere semmit sem változott. Megőrizte fő jellemvonásait, a karaktere nem torzult.
(2) Elmondta a Mágiuszok történetét, és, hogy igazából ők nem valami titkos, gonosz szervezet, hanem az igazság bajnokai, akik fenntartják a világban a békét, a Mágiuszok és az emberek együttélését lehetővé teszik.
Ezáltal az ő ellene folytatott küzdelem okafogyottá vált. Főleg azért, mert láthattuk, ahogy évszázadokkal később Shoko idegen létformákat szívélyesen üdvözli, és az együttélésre biztatja. A Mágiuszok csak úgy tudtak együtt élni az emberekkel, ahogy tették. Rúnákra volt szükség és gazdatestekre. Nem egy olyan faj, amivel az emberiségnek együtt kellene élnie, de az együttélésre jobb megoldás nem létezett, amit Cain ezredes kínált.

A vége a sorozatnak mindenesetre brutális. A főszereplő, Haruto sorsa nagyon tragikus lett: fokozatosan veszítette el a harc miatt az összes emlékét, míg végül a nagy csata után meg is halt. Ez sem az a tipikus lezárás.

8/10 simán, akár 8,5 is lehetne. Engem elég hamar elkapott az a Valvrave-hangulat, ami egészen a végéig kitartott. Remek sorozat volt, még akár kiemelkedőnek is mondanám a két évadot együtt.

Selmo

Mirai Nikki (26+1 rész): Amilyen jól indult, olyan gyorsan és meredeken csökkent a színvonal, hogy a végén egy rinyálással teli, értelmetlen baromsággá fejlődje ki magát. Az sem mentette meg, hogy a végére próbáltak valami épkézlábat összetákolni belőle. A főhős személyében pedig megtaláltam a harmadik irritáló rinyagépet Taiga és Shinji után. Kéremkapcsojjaki.

A tökéletesség unalmas.

Isley

Suisei no Gargantia (2013)

Szenzációs anime. Az első rész, a csillagközi háború a Galaktikus Szövetség, vagyis az emberek és a Hideazu-k között nagyon látványos volt. Amikor átkeltek a féreglyukon, akkor rájöttem, hogy Nolan honnan vette az ötletet. :)  A fergeteges első rész után, Ledo és Chamber valamiképp az emberiség rég elfelejtett szülőbolygóján kötött ki. Ez egy ideig zavart, mert a Föld később kifejtett események miatt itt technológiailag nagyon fejletlen (visszafejlett) volt, s az első részben épp a technikai fejlettség miatt fogott meg a sorozat. De hamar megszerettem az új karaktereket is, Amy nagyon aranyos volt, Pinion-ról kicsit Kamina jutott eszembe (ugyanaz a seiyuu és folyton "Aniki"-zik ő is : D), Amy öccse, Bevel se volt rossz, Bellows viszont szerepelhetett volna többet is, mert egy bombázó volt. : D

Ledo és Chamber maximálisan jó főszereplő páros volt. Ami nem semmi, mert Chamber csak egy pilótát segítő interfész rendszer, mégis nagyon tetszett a karaktere. Az is jó volt, hogy odafigyeltek rá, hogy Ledo csak idővel értse meg az emberek nyelvét. Chamber rövid idő alatt megfejtette az emberek nyelvét, s tolmácsolt az emberek és Ledo között, Ledo pedig csak fokozatosan sajátította el a földi emberek nyelvét.

Ami igazán nagyszerűvé tette ezt a sorozatot a hangulaton kívül, az a Hideauze-k története volt. A sorozat felénél halvány fogalmam sem volt róla, hogy miképp fog Ledo haza jutni, vagy ha a Földön kell maradnia, akkor mit lehet ebből kihozni. Nos, kiderült egy-két érdekes dolog az emberiség múltjáról. Az utolsó pár rész nagyon izgalmas volt emiatt, az utolsó két részben tetszett a csata. A befejezés pedig a kisebb kompromisszummal együtt is egész jó lett.

8/10