Japán filmek és zenék

[Feldin]

Tud valaki ajánlani valami jó romantikus drámát, lehetõleg movie formában?

my sassy girl

[Manu]

Tud valaki ajánlani valami jó romantikus drámát, lehetõleg movie formában?

Ha japán (és nem koreai), és drámát (nem vígjátékot) keresel, ezeket mondanám:

Collage of our Life
Secrets
Moon Child
Yomigaeri
Realm of the Senses

Yoji Yamada filmek
The Blue Light )ez mondjuk nem romantikus, de dráma
Vibrator 1 2
Ezek között vannak komolyabbak és kevésbé komolyak. A koreaiak inkább szeren vannak a romantikus drámákban, ott is megéri kereskedni egy kicsit...

[Moha]

Köszi, majd válogatok közülük.

Edit: ... csak az a baj, hogy sehol nem találok forrást hozzájuk.

[sirtomi]

Tegnap megnéztem az Old Boy c. filmet. Nagyon jó film, igaz hogy az elsõ harmada, fele után ha egyedül nézem, akkor abbahagytam volna. Felénél kinyitottunk egy üveg bort hátha az segít, de nem is volt szükség rá. A végére teljesen megváltozott a véleményem. Baromi hangulatos film, a zene és a képi világ nagyon ott van és a törénet is nagyon jó és érdekes. Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek, aki úgy jár mint én, hogy az elején inkább abbahagyná ne tegye!

[Manu]

Köszi, majd válogatok közülük.

Edit: ... csak az a baj, hogy sehol nem találok forrást hozzájuk.

The blue light

realm of senses

Twilight Samurai


Most hirtelen én is csak ezekre találtam, de ha szétnézel más torrentelpokon, ott biztos találsz még

http://bt.ydy.com
http://bt.newmov.com
http://asiandvdclub.org

Piretbayen, ha a keresõbe beütöf, h asiantorrents, kiad egy csomót.

Sirtomi: Az oldboy tényleg nagyon jó kis film, csak konkrétan nem japán, hanem koreai

[Ramiz]

The Bottled Fools

Sötét hangulatú, nyomasztó és meglehetõsen beteg lelkû film a Bottled Fools, egy antiutópikus környezetbe helyezett, abszurdba oltott rémtörténet. Ismeretlen színészekkel és valószínûleg alacsony költségvetéssel forgatták, jó sok mûvészinek szánt jelenettel és effekttel (szûrõk, torzítások, elmosások, egymásra vágások stb.) megtömve, felváltva össze-vissza zanzáló hegedûvel, jazz-es basszus-alappal és valami rock-szerûséggel körítve.

Amikor már lement egy óra a játékidõbõl, és valamiféle értelmes történet még mindig nem kezdõdött el, sajnálni kezdtem a filmet: ami Shinya Tsukamotónak sikerült a Tetsuo-ban (egyszerû a történet, a puszta cselekmény viszi a filmet a húzós látványvilággal karöltve, és a nézõ mégis a székhez szegezve bámul), az itt látványosan nem mûködött. Pedig a világ érdekesre sikerült: rengeteg szint a föld alatt, lerobbant és mocskos minden, dohányozni elvileg tilos, a cigi és a drogok egyaránt tiltott és keresett gyümölcsök. Az utazás rozoga, ipari munkagép-hangulatú liftekkel és liftkezelõkkel történik. Az egész film egy ilyen liftfülkében játszódik. A bezártság, a karakterek pszihopata kisugárzása és a véres jelenetek (két pszihopata elszabadul) biztosítják a nyomasztó hangulatot. Az utasok nem semmik: az említett pszihopatákon kívül fontos szerepet kap egy apatikus(nak tûnõ) fülhallgatós srác, egy középkorú, öltönyös, ideges professzor The Bottled Foolsegy különös lombikkal a táskájában, egy telepatikus képességekkel megáldott egyenruhás iskolás lány (aki sorra megmerül utastársai agyában, meglesve rejtett titkaikat, kb mint a Sebezhetetlenben a fõhõs), valamint jelentéktelen mellékszerepben a kedvenc szereplõm, a kislány, aki egy agyat sétáltat pórázon, és bár kevés szövege van, rögtön a lényegre tapint.
Történet nélkül azonban ez az egész mind nem érne semmit, és ezért esett olyan kellemesen a meglepetés, hogy az utolsó fél órában mégiscsak egy eredeti, érdekes és fõleg nagyon érdekesen elõadott történetet láthatunk, ami több szinten játszódik, ugrál az idõben, a térben és a szereplõk agyában. És kiderül, hogy az addig történtek tulajdonképpen csak a hangulatot és az alaphelyzetet voltak hivatottak megteremteni.

Nagyon érdekes film, még azt sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. A legnagyobb problémám a történet és a cselekmény kiegyensúlyozatlanságán kívül az, hogy a Bottled Fools próbál egy kicsit "az emberek õrültek"-típusú Ichi the Killer üzenetet hordozni, rájátszik a Tetsuo-féle gyors vágásos, kamerarángatásos, sok nagytotált tartalmazó filmezésére, átveszi a Battle Royale-bõl "a szereplõk sorban leölik egymást" tematikát és néha gyönyörködik egy kicsit a kevéssé bemutatott, de jól eltalált elborult jövõkép egy-egy apró szegmensén, ám igazából mégis üresen, öncélúan hat az egész, míg a fent említett "õsökben" ezek az elemek szervesen beleillettek a film felépítésébe, történetébe, üzenetébe.
Egyetértek Manuval: ezt a filmet sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni, Mégis érdemes megnézni, a (nem annyira, mint amilyennek szánták, de azért így is kellõen) erõs hangulat, az õrült szereplõk és az utolsó fél óra miatt.

[Ramiz]

Sonatine (1993)

A Sonatine Takeshi Kitano különös és mégis hagyományos formákat követõ jakuzafilmje, amelyik a a Violent Cop-hoz hasonlóan lassú ritmusú és nyugisan filmezett, kesernyés humorral átitatott, amely helyenként kifejezetten gyerekessé válik (ez Kitanora és a filmbeli karakterére egyaránt jellemzõ). A Miike-féle Agitatorra (ami késõbbi film) is emlékeztet egy kicsit a Sonatine: mindkettõ inkább foglalkozik a szereplõk lelkivilágával, hangulatával, életmódjukhoz való viszonyukkal, mint az akcióval.
A történet szerint egy kisebb csoport jakuzának le kell menniük egy vidéki városba, hogy ott két marakodó klánt kibékítsenek. Érkezésüket azonban nem nézik jó szemmel, megtámadják õket, egyikük meg is hal. Egy kis tengerparti kunyhóban húzzák meg magukat, elvégre ez nem az õ harcuk. Innentõl mintha az eddigiek meg sem történtek, egy új fejezet kezdõdik a filmben: jakuzák kényszerszabadságon. A fõszereplõ (Kitano) rögtön beleszokik a nyugodt pihenésbe, a bolondozásba, egy csinos helyi nõvel is megismerkedik. és szép lassan a többiek is egészen felengednek. Ott maradnak, amíg a tokiói fõnökeiktõl parancsra várnak, de igazából nem is várnak semmire. Aztán a végén visszafolyik az általuk kialakított idillbe az életük... A befejezés kérhetetlenül jön, nincs benne sok meglepetés, de hát nem is a meglepetés erejére épít.
Sonatine
A film kifejezetten merengõs hangvételû, sok lírai jelenettel, amik bármilyen romantikus filmbe vagy komédiába beleillhetnének, de a "munkájuk" és a háttérben zajló események árnyékot vet erre az idillre, a ritkán és sokszor váratlanul felbukkanó véres, de stilizált akciójelenetek pedig éles kontrasztot adnak, és jelzik, hogy a valóságból nem könnyû kilépni.
A filmben több ismert színész is játszik. Nagy kedvencem Susumu Terajima (fenti képen balra), akit már igazán szívesen megnéznék fõszerepben. Ismerõs volt még Ren Osugi is (Drive, Postman Blues, Zebraman, Collage of our life, Brother, Dolls) (a fenti képen jobbra). Kitano pedig fiatal (fenti képen középen ) és õrült (lenti kép).

Végül érdekességképpen a cím eredete: az angolul a cím "Sonatine", japánul azonban "Sonachine". A különbség nem az átírásnak köszönhetõ. A japán cím egyfajta okinawai népzenét jelent, de ez nem sokat mondott volna a világ többi részének, ezért inkább a klasszikus zenébõl vettek egy hasonló kifejezést. Apropó, a film zenéje nagyon jó, nekem ez az elsõ Kitano film, ahol kifejezettten tetszett a zene menet közben.

[Kvikveg]

Ma 22:45 DunaTV, GITÁÁÁÁÁÁR!-os fickoval film. (Tadanobu Asano.) JApan-nemtudommilyen koprodukcio.

[Member]

Ma 22:45 DunaTV, GITÁÁÁÁÁÁR!-os fickoval film. (Tadanobu Asano.) JApan-nemtudommilyen koprodukcio.

Ilyenkor lövöm le magam, hogy nincs kábelünk .

[Kvikveg]

Ilyenkor lövöm le magam, hogy nincs kábelünk .

En lovom le magam, mert tegnap volt.
Valaki nem vette fel? Es nem jon az a valaki meetre? Es nem irna ki nekem? Hozok csereDVDt ha kell.

[Manu]

En lovom le magam, mert tegnap volt.
Valaki nem vette fel? Es nem jon az a valaki meetre? Es nem irna ki nekem? Hozok csereDVDt ha kell.

Nem, én lövöm le magam, mert csak három csatornám van és abból az egyik a Duna, és nem néztem meg...
Ez már tömeges öngyilok. Ha ezt Asano hallaná...
Egyébként nekem megvan, csak nem ez a Duna TV-s verzió. Szerintem Ramiznak is...
Ha gondolog Kvikveg, összedobok neked egy Asano collectiont

[Kvikveg]

Nem, én lövöm le magam, mert csak három csatornám van és abból az egyik a Duna, és nem néztem meg...
Ez már tömeges öngyilok. Ha ezt Asano hallaná...
Egyébként nekem megvan, csak nem ez a Duna TV-s verzió. Szerintem Ramiznak is...
Ha gondolog Kvikveg, összedobok neked egy Asano collectiont

Yess! Igen! Ja! Da! Si! Siiii! Most! Azonnal!
Najo, holnapra is jo lesz.
(Ichi the Killer megvan, minden mas nincs meg.)
Na pillanat, te mikor vagy egyaltalkan Pestkozeli allapotban?

[Manu]

Yess! Igen! Ja! Da! Si! Siiii! Most! Azonnal!
Najo, holnapra is jo lesz.
(Ichi the Killer megvan, minden mas nincs meg.)
Na pillanat, te mikor vagy egyaltalkan Pestkozeli allapotban?

Február közepe, vége, de majd elküldöm Ramiznak, õ meg odaadja neked...

[Kvikveg]

Február közepe, vége, de majd elküldöm Ramiznak, õ meg odaadja neked...

Koszi!

[Manu]

Egy kis kult:

Go Go Second Time Virgin

[Ramiz]

Egyébként nekem megvan, csak nem ez a Duna TV-s verzió. Szerintem Ramiznak is...

Asse tudom, mirõl van szó...

[Ramiz]

La Blue Girl Live Action 1.-3.

Live action, azaz élõszereplõs filmek az egyik leghíresebb csápos hentai sorozatból! - és ezzel, azt hiszem, mindent elmondtam, amit érdemes. Ha valaki nem ismeri az említett mûfajt, akkor ne ezzel a filmmel kezdje az ismerkedést, ha valaki ismeri, de utálja, akkor úgyis nagy ívben el fogja kerülni ezeket a filmeket, a többiek pedig döntsék el, hogy érdektelenek a filmek iránt ("hentaiban jó, minek ebbõl film?..."), vagy boldogan röhögve lecsapnak rá, mint én, pusztán ama tény miatt, hogy egyáltalán képesek voltak ebbõl az anyagból live action filmet csinálni...
A filmek látványban egyrészt kevesebbet nyújtanak, mint egy hagyományos hentai (nyilván... a valóságban pár dolgot kicsit nehéz lenne megcsinálni), másrészt többet (mert mégiscsak élõszereplõs). A történet nagyon béna, de jókat lehet rajta röhögni (már ha nem tekeri az ember tovább a csak a történet szempontjából fontos részeket... ). A színészi teljesítmény... nos, végül is tökmindegy, nem? Úgyis levetkõznek! És hogy egy The Pillows idézettel zárjak: "Fun Fun Fun OK!!!"

[Manu]

Asanot még mindig nagyon szeressem!!!

[SIZE="4"]Focus[/SIZE]

[Ramiz]

Asanot még mindig nagyon szeressem!!!
[SIZE="4"]Focus[/SIZE]

Honnan szedted? Adc dvd, vagy avi torrent?

[Manu]

Honnan szedted? Adc dvd, vagy avi torrent?

adcdvd

[Ramiz]

Death By Hanging (1968)

Egy Japánban élõ koreai férfit, akit a filmben R-nek hívnak, halálra ítélnek két fiatal nõ meggyilkolásáért és megerõszakolásáért. A film az õ felakasztásával kezdõdik, ami sikertelen: a férfi túléli az akasztást. A bizottság tanácstalan, hosszas vita veszi kezdetét, amiben persze mindenki más állásponton van: a pap, az orvos, a hivatalosan jelenlevõ ügyvéd, a magas rangú katonatiszt és így tovább. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy R amnéziába esik a sokk miatt. A film hátralévõ majdnem két órája körüljárja a férfi életkörülményeit, lelkivilágát, a halálbüntetés elfogadhatóságának és erkölcsösségének kérdését, a koreaiak lenézését és a velük való bánásmódot Japánban, a háború kihatásait és sok minden mást.

A film igaz történeten alapszik: Chin'u Ri, egy rossz anyagi körülmények között élõ 22 éves koreai fiatalt halálra ítéltek a fenti tettekért. Az eset nagy port vert fel a sajtóban, különösen miután egy újságíró írt egy könyvet az esetrõl, Ri leveleit kiadva, amiben a férfit (Nagisa Oshima, a rendezõ szavaival élve) "a háború utáni Japán által termelt legintelligensebb és legérzékenyebb fiatalként" mutatta be. A bírósági perben Ri védõi arra hivatkoztak, hogy a férfi tettei szociális helyzetének tükrében vizsgálandók: "Ri szisztematikusan megtagadta örökségét mint koreai, mégis tagadta a gazdasági és szociális fejlõdéshez való hozzáférését, mert koreai volt... Úgy tûnt, a bíróságon túl sokan diszkriminálnak valakit egy eltérõ etnikai háttér miatt, miközben elvárják, hogy a domináns társadalom részeseként viselkedjen." Ez az érdekes kérdés áll a film középpontjában is.

A Death By Hanging egyszerre gyilkosan humoros fekete komédia (némileg a Dr Strangelove-ra és a Repülõ Cirkuszra emlékeztetõ humorral) és nagyon is komoly kérdésekkel foglalkozó, társadalmilag mélyre ásó dráma. Érdekes a film stílusának az idõ függvényében való változása: dokumentumfilmként indul, ami pontosan bemutatja egy akasztás mûveletét, azonban a papírforma félresiklásától kezdve egyre szabadosabb, egyre több a nem szó szerint értelmezendõ elem, a végére pedig mûvészfilmként zárul: úgy éreztem, hogy szinte már minden és mindenki valamilyen metaforává válik, túlmutatva magán. Szintén nagyon érdekes, ahogy a film a nézõt is bevonja a kivégzésbe és az összes felmerülõ kérdés átgondolásába. Elõször még csak megfigyelõként vagyunk jelen, amint a kivégzés lebonyolítását figyeljük, azután együtt próbáljuk visszahozni a férfi emlékezetét, és együtt ismerjük meg R-et és szociális hátterét, végül amikor elõkerülnek az igazán súlyos kérdések, érezzük, hogy ha a filmben nem is szólalhatunk meg, azért még válaszolnunk kell.

Ez a film egy gyöngyszem: izgalmas, szellemes és ritkán feltett kérdéseket feszeget. Az egyetlen hibájának azt tartom, hogy a végére egy kicsit veszít objektívságából, és túlságosan erõlteti a férfi ártatlanságát. Érdemes elgondolkozni, hogy van-e igazság ezekben a kérdésekben, de akármennyire is figyelembe kell venni a szociális hátteret és a szellemi bizonytalanságot, a gyilkosság gyilkosság marad, ami véleményem szerint kizárja az ártatlanságot. (Az persze megint más kérdés, hogy jogos-e a halálbüntetés.)

[Dreamcleaver]

Azumi 2 (2005)
Aya Ueto rövid szoknyában katanával. Hát nekem nem is kell több. Mondjuk bizti, hogy se a rendezõnek, se a színészeknek nem íténék Oscart, de az Audition meg a Tetsuo The Ironman után én már nem merek komolyabb japán mûvekhez nyúlni.

Tudnátok nekem ajánlani japán dráma/vígjátékot? Valami olyasmit, mint Takeshi Kikujiro-ja mondjuk. Mármint feelingben, nem kötelezõ kisfiúkról szólnia.

[Manu]

Azumi 2 (2005)
Aya Ueto rövid szoknyában katanával. Hát nekem nem is kell több. Mondjuk bizti, hogy se a rendezõnek, se a színészeknek nem íténék Oscart, de az Audition meg a Tetsuo The Ironman után én már nem merek komolyabb japán mûvekhez nyúlni.

Tudnátok nekem ajánlani japán dráma/vígjátékot? Valami olyasmit, mint Takeshi Kikujiro-ja mondjuk. Mármint feelingben, nem kötelezõ kisfiúkról szólnia.

Sajna az Azumi 2-t már nem Kitamura csinálta, meg is látszik rajta, én nagyon nagyot csalódtam benne. Bõvebben...

Azért szeretem a japán filmeket, mert legtöbbször nincs az, hogy ez-meg-az a film, olyan, mint... (na persze j-horror, meg ilyesmi az egy kaptafára megy, de általánosságben beszélek).

Vígjátékok, amiket sajna igazából nem láttam:

Swing Girls
Watreboys
Drugstore Girl

Sikeresen meghazudtolván magam, ezek pont az olyan, mint... kategóriába tartoznak.

Aztán, amit én nagyon szeretek:

Taste of Tea: 1.     2.

[Ramiz]

Tudnátok nekem ajánlani japán dráma/vígjátékot?

Postman Blues, Drive.

[RE@L]

Tudnátok nekem ajánlani japán dráma/vígjátékot?

Stereo Future (igaz ez a 2. rész a triológiában azthiszem)

[Ramiz]

Stereo Future (igaz ez a 2. rész a triológiában azthiszem)

Én is hallottam, hogy van egy "SF trilógia", de van bármi köze a Stereo Future-nek a Samurai Fiction-höz?

[RE@L]

Azthiszem a szereplõk, bár sajna még Samurai Fiction-t nemláttam (ADC rõl kaptam le még annó SF-t) Van 1 csórikánk aki egy "B" kategóriás (vagy még annyi se ) szamurájszínész akar lenni illete többé kevésbé az de nem nagyon megy neki Van 1 hallgatag, elején néma gyönörûszép lányunk aki azthiszem angol szövegeket fordít (rég láttam már) õk ketten eggyüt voltak és nagyon szerették egymást de valamiért szétmentek. A színészünk kap 1 "fontosabb" szerepet egy híres színésznõvel akivel majd kavarni is fog és tulajdonképpen végig romantikus vígjáték de élvezhetõ és egyáltalán nem lapos, akció is van benne nem kell félni én nagyon jól mulattam rajta annakidején. Igaz ez az ismertetõ eléggé hadilábon áll sõt nemis állja meg a helyét de rég láttam már

[Dreamcleaver]

Köszönöm a címeket. Majd meglátom mit találok.

[Ramiz]

Kiyoshi Kurosawa filmjeiben azt imádom, hogy úgy tud nagyon filozófiai mélységekbe menõ kérdésekrõl filmeket csinálni - amelyeket sosem lehet egészen pontosan körülírni, és ezúttal sem fogom megkísérelni -, hogy a film közben teljesen természetes, egyáltalán nem érzõdik erõltetettnek vagy szájbarágósnak. A Doppelgängerben leginkább az embernek önmagához fûzõdõ érzéseivel foglalkozik, és a film valahol a thriller mûfajának irányában fekszik, a Bright Future talán az egyén és a társadalom viszonyát vizsgálja, meg a barátságot és a magányt, a Cure pedig a legtisztább stílusú filmje, egy izgalmas krimi-thriller. A Kairo talán horrornak vagy thrillernek besorolható: bár nincsenek benne véres részek és hirtelen megijesztõs jelenetek, mégis a legijesztõbb film, amit valaha is láttam. És ez a félelem, hasonlóan ahoz, ami Lovecraft rémtörténeteibõl és Lynch filmjeibõl árad, valamilyen mély, rejtett, egzisztenciális félelem, amit nem lehet megfogni vagy megfogalmazni, csak átérezni, õszinte és gyönyörû borzongással. Nyilván nem mindenkire hat egyformán ez a fajta érzésekkel és hangulatokkal átadott filozófikus rém-gondolatcsíra, könnyen el tudom képzelni, hogy van, aki végigásítozza ezt a filmet, de az ilyesmire érzékeny nézõk rá tudnak majd hangolódni, és talán õk is ugyanúgy reagálnak, mint én: szó szerint végigborzongtam a filmet, borsózó háttal és libabõrösen, annyira gyönyörû volt. További kritérium a teljes élvezethez, hogy egyedül érdemes nézni a filmet (a koreai romantikus vígjátékok teljes ellentéteként, amit kizárólag baráttal/barátnõvel ajánlatos fogyasztani).
A Kairo elsõ ránézésre szellemekrõl szól, akik kapcsolatot próbálnak teremteni az élõkkel sokféle izgalmas módon, például különféle technikai eszközök segítségével. Azonban nincsenek gyilkos szándékaik, és rémisztgetni sem akarnak. A film hõsei - és a nézõ - végig azt próbálja kideríteni, hogy mit is akarnak ezek a szellemek, miért jönnek létre illetve térnek vissza, és kik is õk egyáltalán. A végére azonban nyilvánvalóvá válik a film igazi témája: a magány. Elõször a szó szerinti, partner vagy társ nélküliség magánya, aztán egy mélyebb értelem, az emberek közti kapcsolatok elhidegülése, végül egyfajta egzisztenciális magány, egyedüllét a létezésben és legfõképpen a halálban. És ez, a halál a kapcsolat a két téma között.
A színészek fiatalok, vélhetõleg kevés tapasztalattal, de talán éppen ezért olyan könnyû nézõként beleélni magunkat a helyzetükbe: mintha csak mi botladoznánk kétségbeesetten az uralhatatlan és megismerhetetlen helyzetek útvesztõjében.
És ha valójában is úgy érezzük, hogy azt tesszük, a Kairo annál erõsebben fejti ki hatását.

[Ramiz]

Survive Style 5+

Nagyon színes, nagyon extrém, agyondizájnolt, extravagáns, hipermodern... ilyen szavak jutottak eszembe a Survive Stlye 5+ nézése közben. Alighanem ezeknek a jellemzõknek köszönheti a film meglepõ sikerét (az imdb-n, ahol a legtöbb ázsiai filmet lehúzzák, 8 pont fölé értékelték!), de a stílus néhol kissé erõltetettnek érzõdik. Sok klippbe illõ jelenet van a filmben, tánc, zenére bólogatás és pislogás, gyors, rövid vágások, képi humor és túljátszott jelenetek (ha üvölt, nagyon üvölt stb): ennek valamiféle popkultúra-sûrítmény hangulata van, de éppen mert annyira törekedtek rá, már nem is az igazi. A popkultúra széles körnek szóló, könnyen befogadható termékei szerintem akkor fogyaszthatók, ha lazák. De térjünk vissza a filmhez, hiszen a negatívumok ezzel véget is értek! A szereplõk jók, rengeteg hírességet összeszedtek a filmhez (Asano Tadanobu, Vinnie Jones (aki speciel elég bénán játszik), Ittoku Kishibe (Vital, Zatoichi (2003), Seance) és Sonny Chiba egy rövid szerepben!).
A történet több, független szálon fut, amik néha találkoznak, de nem ezen szálak vezetésére és keresztezésére van kihegyezve a film. Az egyik egy fiatal fickó esete, aki állandóan megöli és eltemeti a barátnõjét, de az mindig visszatér és megtámadja õt. A másik egy kopasz bérgyilkos és a tolmácsának munkáját mutatja be. A harmadik egy reklám-forgatókönyvírónõ életével foglalkozik. A negyedik szál három rablóé, akik közül az egyik homoszexuális és szerelmes a haverjába. Az ötödik (a kedvencem) pedig egy üzletemberé, akivel egy hipnozõr (vagy mi) elhiteti, hogy õ valójában egy madár. (Amikor a komoly tekintetû Ittoku Kishibe-t, a Zatoichi jakuzafõnökét és a Vital komoly tanár úrját megláttam egy alsónadrágban egy nagy sütõben pirulni és közben zavartan burukkolni, majd' megszakadtam a röhögéstõl... )
A film végére a sok zavaros szál valamiféleképpen (tartalmilag) összeáll és egyfelé mutat, így kiderül, hogy a sok állatkodás mögött a filmnek komoly üzenete is van egymás elfogadásáról és arról, hogy ki és mi mennyire fontos az embernek.