Melyik animét láttad legutóbb? Hogy tetszett?

Started by Feldin, 2006-03-09, 09:10:16

Previous topic - Next topic

frozenstein

Összesen két karaktert cseréltek le azt hiszem, de szerintem elhanyagolható volt a különbség, pedig előtte újranéztem az elsőt.

Selmo

Souten Kouro (26 rész): Kína, időszámításunk környékén, a Han dinasztia napjai leáldozóban, a császárság felbomlik és hadurak veszik át az irányítást. Az anime gyakorlatilag egy végtelen háború, tele van stratégiai döntésekkel és hullanak az emberek, mint a legyek. Ezzel nem is lett volna sok bajom, azonban a sok alvezér, tanácsadó, meg főnök, - akik ilyen rettentően különböző neveket hordanak, mint: Liu meg Lu - egy idő után teljesen összefolyik, hogy ki kicsoda és kinek az oldalán van. Ráadásul többségük még abban a részben halálát leli, amelyikben előkerül, de ez mondjuk még semmi az előkerülő majd 20 éves fiúhoz képest, aki szintén meghal még abban a részben, holott az apja 25 éve nem volt nővel. (Ezek szerint mégis, de a narrátor sem szól róla, nemhogy lássuk. Mármint a kölyökről. :D) Az pedig csak a pontot teszi fel erre, hogy a végén végre ketten maradnak, a birodalmat immár két részre osztva és készülnek a végső háborúra, ráadásul gyermekkori jóbarátok és itt jutottunk el a 26. részhez. Szóval egy ilyen egyszer nézhető, nyomokban LOGH-ra emlékeztető stratégiák összecsapására is kihegyezett öldökléses darab. Néztem, hogy van másik nézőpontból szóló változat, de egyelőre nem érzek rá késztetést. Azt hiszem a Queen's blade aktuális évada pont jó lesz levezetésnek.

A tökéletesség unalmas.

frozenstein

Blood-C Movie
Hát erre a lezárásra nem érte meg várni. A sorozatból is az utolsó részek voltak értékelhetőek, de ha ennek volt a felvezetése, akkor elég felesleges volt megnézni azt is.
5/10

Yama no Susume
Hegymászós slice-of-life. Egész jó volt, csak túl rövid.
9/10

Mondaiji-tachi ga Isekai kara Kuru Sou Desu yo
Megint egy LN alapú fantasy, de nekem megint nagyon bejött. Elég sok klisé van összedobálva, de ennek ellenére szerintem sorozatnak sikerült egyedi elemeket is felmutatnia. Viszont kevés volt ez a 10 rész, akárhány részen át is elnéztem volna még.
10/10

Member

Quote from: frozenstein on 2013-04-12, 21:30:49
Blood-C Movie
Hát erre a lezárásra nem érte meg várni. A sorozatból is az utolsó részek voltak értékelhetőek, de ha ennek volt a felvezetése, akkor elég felesleges volt megnézni azt is.
5/10
Köszi a tippet. Már vártam.

SaiyaGin

Quote from: Member on 2013-04-12, 22:59:04
Quote from: frozenstein on 2013-04-12, 21:30:49
Blood-C Movie
Hát erre a lezárásra nem érte meg várni. A sorozatból is az utolsó részek voltak értékelhetőek, de ha ennek volt a felvezetése, akkor elég felesleges volt megnézni azt is.
5/10
Köszi a tippet. Már vártam.

:Kiraly:

frozenstein

Cuticle Tantei Inaba
Hát ez...izé...szavaim se nagyon vannak rá. A sorozat folyamatosan löki a hülyeségeit, és próbál vicces lenni, de ehelyett csak azt éri el, hogy iszonyat fárasztó. Amikor valahol a közepén Soumei múltjáról volt szó azt hittem lesz valami története is, de csalódnom kellett, mert onnantól csak a baromságok mentek a végéig. Néhány érdekes karaktert azért sikerült felmutatnia (Noa, Azusa).
4/10

frozenstein

Psycho-pass
Jó volt, engem leginkább a Himitsu - The Revelation-re emlékeztetett. A végétől kicsit többet vártam, így félig nyitva maradt. Ha lesz következő évad megnézem, de nem várom vérben forgó szemekkel.
8/10

Robotics;Notes
Ha annyit mondok, hogy 'nem egy Steins;Gate', azzal szinte mindent elmondtam róla. Nem volt rossz, de a nagy előd utáni elvárásokat alulmúlta.
8/10

Member

Quote from: frozenstein on 2013-04-13, 14:56:25
Cuticle Tantei Inaba
Hát ez...izé...szavaim se nagyon vannak rá. A sorozat folyamatosan löki a hülyeségeit, és próbál vicces lenni, de ehelyett csak azt éri el, hogy iszonyat fárasztó. Amikor valahol a közepén Soumei múltjáról volt szó azt hittem lesz valami története is, de csalódnom kellett, mert onnantól csak a baromságok mentek a végéig. Néhány érdekes karaktert azért sikerült felmutatnia (Noa, Azusa).
4/10
Pont fordítva éreztem. Eszméletlen vicces volt, amíg nem kezdődött el a múltba révedés és farkaskaland, mondjuk úgy, amikor a Don volt az ellenoldalon, elégedetten húzogattam a kecskeszakállamat, de amikor a farkaskomák, akkor benne volt a fejem a billentyűzetben.

frozenstein

Shinsekai yori
Magával ragadó történet, nagyon jó hangulat, és ráadásul a háttérben érdekes kérdéseket feszeget. Nagyon tetszett, sokat tett hozzá az OST is, viszont a vége kicsit semmilyen. Nem rossz ez így, csak én vártam volna ettől valami konkrétabbat.
9/10

NLZ

Ez a Yakitate!! Japan Micsoda faszság volt. :D
[reserved]

Member

Quote from: NLZ on 2013-04-17, 19:46:07
Ez a Yakitate!! Japan Micsoda faszság volt. :D
Én imádtam, főleg a franciaországi részeket. És az a vicces, hogy a módszerek, a kaják szinte mind valódiak benne.

-OJ-

Maburaho

Sikerült végignéznem, de sok érvet nem tudok felhozni a megtekintése mellett.

Az ecchi-hárem műfajon belül az átlagos szintet is alig érte el.

Az alapgondolat nem lett volna rossz, de mágikus világ kidolgozottsága még a legegyszerűbb követelményeknek sem felelt meg. Az egész steril, bugyuta, és mérhetetlenül unalmas. Lényegében egy sima iskolás sorozat ez, amibe a mágia csak egyfajta ürügyként van bedobva, amire ráhúzhatnak minden egyes bonyodalmat, műdrámát és lehetetlen fordulatot. Így pár rész alatt feltűnik, hogy minden ami történik, annak lényegében semmi valóságalapja nincs, csak mondvacsinált probléma ami az épp tetszőlegesen alakított mágiából ered.
Szóval az érdekes, jól megírt vagy szórakoztató eseményeket el lehet felejteni, a nagyrészt epizodikus történetek csak a bejáratott sablonokra épülnek, a karakterekbe pedig még 24rész alatt sem szorult minimális eredetiség sem. A sorozat közepén és végén van egy két nagy, irgalmatlanul erőltetett mágikus műdráma, könnyen kiszámítható végkifejlettel.
A sztori gyengeségeit el lehetett volna nézni, ha legalább a humor minőségi lenne a sorozatban, de az ugyancsak egy hatalmas csalódás. Jobbára két humorforrás van az egész sorozatban, és azt ismételgetik agyvérzésig: az egyik a teljesen tyúkeszű női főszereplő, Yuna állandó féltékenykedése, aki már attól vérszemet kap és dühöngeni kezd ha a srác köszön egy másik lánynak. Mondanom sem kell, rengeteget levon a sorozat élvezhetőségéből, ha egy állandó szereplő ennyire irritáló és kiállhatatlan. A másik humorforrás a nem kevésbé idegesítő, egyenesen gyűlölendő osztálytársak, akik az állandó tahóságukkal próbálnak viccesek lenni, szintén kevés sikerrel.
Az ecchi miatt pedig megintcsak nem érdemes megnézni a sorozatot, hiszen az kimerül az alsóneműre vetkőzésben és a mély dekoltázsokban. És bár a karakterrajzok kellemesek, sokat nem segít a sablon karaktereken, ha minden második epizódban levetkőznek, mert az is pillanatok alatt unalmassá válik ^^"

A többséggel ellentétben nekem tetszett az anime-originál befejezés (mert az LNben teljesen más a mellékhatás), emelt is a végső osztályzaton egy fél pontot :p Végre nem az történt, mint minden háremben, hogy a végén minden marad a régiben, hanem ismét a mágikus JollyJokerre hagyatkozva elérték, hogy mindenki boldog lehessen - [spoiler]ha a kiállhatatlan Yuna nem tenné tönkre ezt is :mad:[/spoiler]

4.5/10, de csak mert nekem tetszett a befejezés, ellenkező esetben 3.5/10 lenne!

Szép rajzolás de gyenge animáció, unalmas cselekmény, kidolgozatlan sablon karakterek, fárasztó humor és fantáziátlan ecchi jellemzi ezt a sorozatot. Személy szerint senkinek nem ajánlom, csak ha már minden mást látott a műfajban.

SaiyaGin

Ó, a Maburaho... Ennél a sorozatnál lett elegem a háremanimék szerencsétlen főszereplőiből annak idején. :szemuveges:

-OJ-

Nem is csodálom. A srác mondjuk nem rosszabb a sorstársainál, de pár epizód után már egyértelmű volt, mennyire középszerű lesz az egész sorozat ^^"

Jobbra csak azért néztem végig, mert már előre letöltöttem a BDripeket.

Selmo

Queen`s Blade: Rebellion (12 rész): Pont annyit nyújtott, amennyit vártam, de ha tudom, hogy ez csak felvezetés, megvárom a következő évadot.

Shakugan no Shana Final (24 rész): Tetszett az egész történetvezetés és komor hangulat, de nagyon elüt ezek miatt, no meg a háború miatt az előző részektől.

Bakuman S2+S3 (25+25 rész): Ez nézette magát rendesen. Azt mondjuk sajnálom, hogy jópár behozott konfliktusforrás és szereplő teljesen elsikkadt a történet folyamán.

A tökéletesség unalmas.

frozenstein

Senran Kagura
Ehhhh.... :ejj: De tényleg! Elég ha annyit mondok a Manyuu Hiken-chou-t juttatta eszembe.
3/10

Amnesia
Ennek hatására meg mostantól gőzerővel kerülöm a reverse harem cuccokat.
2/10

Darkstar

#9736
Nemár. A MH tényleg gyomorforgató, de a SK inkább poénos. Persze nem egy nagy durranás az utóbbi sem, de azért attól a másik fostól szvsz messze van.

A másikra: igy jár, aki megnéz valamit, ami rápillantásra fujoshit  :D
小野寺梓のラブリーすきぴちゃん

Megmurdel

Egyetértek Manyuu Hiken-chou télleg nagy gányadék volt, de Senran Kagura mééééééééééééééég elment. :D

frozenstein

Zettai Karen Children+OVA rewatch
Ez nem volt ám olyan jó, mint amire emlékeztem. Főleg az OVA.
ZKC 8-->7/10
ZKC OVA 8-->6/10

minuszmiki

Bakemonogatari: Érdekesek voltak a történetek, és üdítő a szerelmi szál gyors megoldása. Sajnos az animáció minősége a vége felé sokat romlott, és néha kicsit összeszedetlennek tűnt a felépítés, de összességében jól szórakoztam. 8/10

frozenstein

ZKC: The Unlimited - Hyoubu Kyousuke
Az első kétharmada meglepően nézhető volt, én rosszabbra számítottam, aztán az utolsó négy részre csak megérkezett a shit-storm. Viszont Hyoubu super-saiyagin alakja már az elejétől gáz volt: amikor az openingben láttam azt hittem csak csináltak valami "menő" animációt, aztán már az első részben jött a facepalm.
4/10

off: minuszmiki: I missed your sig, maybe I should rewatch Shuffle! sometime.

Megmurdel

Toaru Majutsu no Index Egész jó sorozat volt most jöhet a 2 évad. 9/10

Magi.. Rohadtul tetszett a sorozat és már várom a második évadot. 10/10

LuckyDingo

#9742
Quote from: Megmurdel on 2013-04-22, 20:55:30
Magi.. Rohadtul tetszett a sorozat és már várom a második évadot. 10/10

A vége eltért a mangától eléggé, szerintem nem folytatják. :/ Vagy van már valami hír róla?

Edit: közben láttam, hogy ősszel folytatják, de akkor nem értem miért kellett eltérni a mangától...

Megmurdel

Igen azt hallottam, h az nagyon el lett cseszve és ezért akarom majd elolvasni a mangát is.

Kraivan

Quote from: LuckyDingo on 2013-04-23, 00:45:44
Quote from: Megmurdel on 2013-04-22, 20:55:30
Magi.. Rohadtul tetszett a sorozat és már várom a második évadot. 10/10

A vége eltért a mangától eléggé, szerintem nem folytatják. :/ Vagy van már valami hír róla?

Edit: közben láttam, hogy ősszel folytatják, de akkor nem értem miért kellett eltérni a mangától...
:confused:
Most akkor olyasmi lesz mint a FMA? Majd egy évtized múlva jön a Magi Brotherhood?

Selmo

City Hunter (51 rész): Hát ez marhajó volt. Könnyed kikapcsolódás humorral és néha még egész jó ötleteket is ad Srunhoz. Komolyan mondom, már most bánom, hogy el fog fogyni, pedig még vagy 150 rész visszavan belőle. :haha:

A tökéletesség unalmas.

frozenstein

Sakurasou no Pet na Kanojo
Ilyen felnőtté-válásos, pálya-választós, szerelembe-esős tini-komédia + kis dráma. Nekem tetszett, a vége különösen jó volt (utolsó két rész). Azért a Sorata-Mashiro szálon jobb lett volna egy kicsit több progress.
10/10

Mangirl!
Bakuman light, csak túl rövid.
7/10

Ai Mai Mii
Lehet le kéne szoknom az ilyen pár percesekről, mert néha kifogok ehhez hasonló borzalmakat. Nincs negyven perces, de sejt szinten rombolja az agyat.
3/10

frozenstein

GJ-bu
Moe slice-of-life = instant 10. Side note: hair fetishism and imouto chara overflow.
10/10

Gintama S3
A Gintama 13 részben is üt. Volt olyan jó, mint a előző 250 rész, várom az új movie-t.
10/10

SaiyaGin

Gundam SEED HD Remaster
Sunrise-ék fogták a Gundam SEEDet és bütyköltek egy kicsit a felbontáson meg a képminőségen, és pár jelenetet átrajzoltak. (A változtatások - természetesen spoileres - listáját itt találhatjátok.) Azért azt is meg kell jegyeznem, hogy HD-ben olyan hibák is elég feltűnőek voltak, amik az SD verzióban annak idején nem tűntek fel (pl. ez  :D)
Maga a sorozat amúgy ugyanúgy tetszett, mint hat éve, amikor először láttam. :whoah: (Jó ég, már ennyi idő eltelt azóta?)

kikuchiyo

Néha a japán stúdióknak vannak dicséretes kezdeményezései: adjunk fiatal, ígéretes animátoroknak sok pénzt, meg szabadságot, hogy csináljanak jó rövidfilmeket! Ennek az ötletnek az ezévi inkarnációja az Anime Mirai, amelynek égisze alatt három független, one-shot rövidfilm készült el. Ebből kettő kifejezetten jó.

Little Witch Academia - nemvarázsló szülőktől származó ifjonc bekerül a varázslóiskolába, ahol megmenti a világot. Hmm, hol is láthattunk ilyet... Tényleg olyan az egész, mint egy Harry Potter-fanfiction, kivéve, hogy a főszereplő lány, ráadásul az animáció stílusa a 70-es, 80-as évekre emlékeztet - ennek ellenére meglepődve tapasztaltam, hogy nagyon tetszett! Az egész olyan bájos és aranyos, hogy nem lehet nem szeretni. Még többet is el bírtam volna nézni, és nem is lepne meg, ha készülne belőle spinoff-sorozat.
(Amúgy meggyőződésem, hogy a Harry Potter-sorozat adaptációjához az animáció alkalmasabb médium lenne, mint a film. Nem kell a béna és cseppet sem a leírásnak megfelelő tinédzserré felnövő gyerekszereplőket elviselni, sokkal nagyobb terep lenne a varázsvilág megfelelő bemutatásához, ráadásul az első két, meseszerűbb, könyvhöz pont megfelelő lenne ennek az animének a stílusa.)

Death Billiards - fiatal fószer egy bárban találja magát, nem emlékszik, hogy került oda. Ott van még egy bácsi is, iszogatnak. A kissé gyanús külsejű csapos aztán közli velük, hogy egy billiárd-játszmát kell vívniuk. A tét: az életük.

Többet nem is árulok el, nézzétek meg, nagyon jó!

Volt ezen kívül még egy olyan is, hogy Arve Rezzle, de az nem tetszett, zavaros és jellegtelen volt.
Failure is the default option